A járványhelyzet a sportolók életét is megnehezíti. Amellett, hogy elmaradnak a hazai és világversenyek, az edzés is kihívást jelent sokak számára. Major Veronika sportlövő tavaly februárban szerzett olimpiai kvótát az Újdelhiben megrendezett világkupán. A sportoló azóta számos versenyen utasította maga mögé társait és gőzerővel készült a legnagyobb nemzetközi megmérettetésre, a 2020-as tokiói olimpiára. A koronavírus miatt azonban március végén a Nemzetközi Olimpiai Bizottság úgy döntött, hogy elhalasztják az ötkarikás játékokat. Major Veronika azt mondja, ettől függetlenül a felkészülés nem áll le.
„Nálunk ez március elején kezdődött, amikor sajnálatos módon le kellett mondanunk az indiai világkupát néhány nappal az utazás előtt, körülbelül egy héttel azelőtt, hogy utaztunk volna. Ezt nagyon sajnáltam. Rá néhány napra jött is a hír, hogy elhalasztják, későbbi időpontban lett volna megrendezve, de azóta már tudjuk, hogy azt is lemondták. Sorban mondják le a versenyeinket, a későbbi versenyeinket is, ami nyáron volt tervezve, azokat is. Emiatt nagyon szomorúak vagyunk természetesen, de tudjuk, hogy ebben a helyzetben ez a legjobb döntés és ez a legjobb megoldás, és ez a lehető legbiztonságosabb mindenki szempontjából.” - tájékoztatott a világ- és Európa-bajnok sportlövő.
Major Veronika azt mondja, ő szerencsés helyzetben van, hiszen akár egyedül is be tud menni a lövészklubba edzeni. Ugyanakkor nagyon nehezen élte meg, hogy elmarad idén az olimpia, de úgy véli, ezzel az egy évvel több idejük maradt felkészülni a nemzetközi játékokra.
Illés Fanni paralimpikon úszó nehezebb helyzetben van, mint sporttársa. Az elmúlt hetekben a Vasas több úszójának is pozitív lett a koronavírus tesztje, így emiatt a versenyzők nem edzhettek az uszodában. Fanni azt mondja, nagyon nehéz számára, hogy úszás nélkül is formában tartsa magát, de mindent megtesz annak érdekében, hogy az elért időeredményeit tartani tudja.
„Nem lehet pótolni szárazföldi edzésekkel a vízi edzést. Ezzel én így nem is próbálkoztam, inkább próbálom itthon karban tartani magam. Másfél órás edzéseket szoktam itthon tolni, próbálom ugyanúgy magas pulzusszámmal végezni őket, hogy jól elfáradjak, hogy legalább az állóképességem valamennyire megmaradjon, legalábbis ebben bízom. Illetve figyelek az étkezésemre, próbálok ugyanúgy egészségesen étkezni, ahogy abban az időszakban is, amikor rendesen tudtunk edzeni. De nehéz.” - emelte ki a paralimpikon úszó.
Illés Fanni elmondta, őt is rosszul érintette az olimpia és a paralimpia elhalasztása, hiszen nagyon jó formában volt. Ugyanakkor lehetőségként is tekint erre az egy évre, hiszen úgy gondolja, akár több másodpercet is javíthat az idején. A 32. nyári olimpiai játékokat 2021. július 23-a és augusztus 8-a között rendezik meg Tokióban. A nyári ötkarikás játékok történetében ez az első alkalom, hogy páratlan évben versengenek a sportolók.
Regman Karola - Keszthelyi TV