Vidám zenés esttel várták a jótékonysági estre a résztvevőket. Margit és Kristian Kuncze itt élnek már évek óta Magyarországon, ahol elmondásuk szerint nagy szeretettel fogadták őket. Ezt a nagylelkűséget szerették volna mindig is viszonozni, így nem volt kérdés, hogy igent mondjanak, amikor megkapták a felkérést, hogy zenéljenek egy nemes ügy érdekében.
„Mi itt Magyarországon nagyon jól érezzük magunkat, nagy szívvel fogadtak minket. Mint haza úgy jövünk ide, és ebből a szeretetből szeretnénk visszaadni azáltal, hogy Melinda alapítványát támogatjuk.
Nagyon sok kisgyerek és sok család nehéz helyzetbe került a koronavírus helyzet miatt, és nagyon örülünk, nekünk lehetőségünk van a zenével segíteni."
Az alapítvány németnyelvű "tiszteletbeli nagykövetének" Margit M. Kanter-Kissenbertnek szívügy az Egész évben adni jó alapítvány önfeláldozó munkájanak a segítése. A vacsorát az összetartás – összefogás nevében szervezte meg, amire minden jószívű embert, nációtól függetlenül várt.
„Nagyon világos volt, hogy én itt többet akarok tenni, mint csak valamit adni. És így ebből az ötletből alakult ki a Maggi, a zenészek segítségével, hogy na jó, akkor csinálunk egy zenész estét, és arra a zenész estére meghívjuk a németeket, svájciak vannak itten, osztrákok vannak itten, hátul a magyarok ülnek. És így egy ilyen összefogás, a karácsonyi a szeretetnek a jelképeként.”
Pusztai Melinda 2 éve hozta létre az Egész Évben Adni Jó Alapítványt , de a jótékonykodást magánemberként már jóval korábban, több mint 13 éve műveli.
„Azért örülök, hogy ez az este létrejött, mert úgy gondolom, hogy ebben az évben nehezebben tudnánk adni. Most már 13 éve csinálom, 2 éve van bejelentett alapítványom, és nem biztos, hogy most tudtam volna a több mint 100 családomnak élelmiszert adni, tehát innéttől fogva nagyon jól jön amit itt megkapunk majd bevétel és abból tartós élelmiszert fogunk vásárolni karácsonyra.”
Az este folyamán összesen csaknem 700000 Ft adomány gyűlt össze a rászorulók javára.
Pelikán Péter - Keszthely TV