Ajánlott hírek
Ajánlott címkék
Egyéb tartalmak
.
oldal
/
kezdőlap / Híreink / Színes / A túzok tojásától az amarilliszfélékig
2021. ápr. 22. csütörtök | Keszthely
A túzok tojásától az amarilliszfélékig
1818-ban gyűjtött növényfaj is található a Balatoni Múzeum természettudományi gyűjteményében, de olyan ritka madarak tojását is őrzik az intézményben, mint a túzok, vagy a törpesas. A múzeum munkatársai a napokban vették elő a gyűjteményt. Az állományvédelmi munkák mellett rendszerezik és digitalizálják a kollekció darabjait. Az intézmény vezetése szerint akár nemzetközi kutatásokhoz is jó alapot szolgáltathat a keszthelyi gyűjtemény.

A járvány miatti kényszerű zárvatartást kihasználva vette elő az intézmény a természettudományi gyűjteményét. Csak a tojáskollekció megközelíti az ezres darabszámot, ebből hétszáz azonosított. 107 faj tojása közt megtalálható például a túzoké, amit a leltári bejegyzés szerint Lovassy Sándor gyűjtött az alsópáhoki mezőn a ’30-as években.

Németh Péter múzeumigazgató: „A Balatoni Múzeum természettudományi gyűjteménye kicsit mostohagyermek volt az elmúlt évtizedek során, de az alapító gyűjtemények között volt, hiszen Lovassy Sándor, mint múzeumalapító, ő a kezdetektől fogva gyűjtött és gazdagította ezt a gyűjteményt. A muzeológusok között meg kell említenünk Frech Miklós nevét, az utolsó muzeológus pedig Gyulai Ferenc volt, aki ’92-ben hagyat itt a múzeumot, azóta nincs muzeológusa a gyűjteménynek.”

A múzeumalapítók jelentős természettudományi gyűjteményt halmoztak fel. Később ennek egy része Zircre került, de tudományos szempontból így is jelentős anyag maradt Keszthelyen. A természettudományos gyűjtemény feldolgozását azért tartja fontosnak az intézmény, mert így például meg lehet állapítani az egyes fajoknak az elterjedését. Akár nemzetközi kutatásokhoz is nagyon jó alapot szolgáltathat a keszthelyi gyűjtemény.

A Balatoni Múzeum herbárium gyűjteményének a tároló dobozaiból 32 darab van,  Ezek már önmagukban is muzeális értéket képviselnek, a háború előttről származnak. A herbárium négy jelentősebb gyűjteményből áll, a legértékesebb az egyedi, Frech Miklós-féle gyűjtemény. A herbárium 9.000 darabot számlál, 144 védett, fokozottan védett faj is található benne. A legkorábban gyűjtött növény 1818-ból származik.

„Most a célunk, hogy a jövőben mind a herbárium, mind a tojásgyűjtemény kapcsán elindítsuk a feldolgozási folyamatot, ami egy hosszabb, több éves időt is igénybe vehet, de ezzel foglalkozni kell a tudomány szempontjából. Ha ez a feldolgozottság valamilyen szintre eljut, természetesen mindkét gyűjteménnyel kapcsolatosan egy jelentősebb időszaki kiállítást is szeretnénk itt a Balatoni Múzeumba” - tette hozzá a Balatoni Múzeum igazgatója. 

A tojásgyűjtemény digitalizálása folyamatosan zajlik. A fotókat és adatokat a Forum Hungaricum oldalára töltik fel. A herbárium még feldolgozásra vár, a gyűjteményt legutoljára 2018-ban, a dr. Bódis Judit vezette georgikonos csapat vizsgálta.

Hársfalvi Ákos - Keszthelyi TV

| 2024. szep. 23. hétfő 19:15 | Keszthely
Először tartották meg a Múzeumok Őszi Éjszakáját
| 2024. júl. 1. hétfő 19:15 | Keszthely
A Balatoni Múzeum első néprajzosának kiállítással állított emléket az intézmény.
| 2024. jún. 5. szerda 19:15 | Keszthely
Restaurálták a Balatoni Múzeum csillárját.
| 2024. jún. 4. kedd 19:15 | Keszthely
Az Árpád- és a középkori Dél-Zala világát mutatja be a Balatoni Múzeum.
| 2024. máj. 29. szerda 19:15 | Sármellék
A sármelléki és zalavári szovjet légierő ezredhez kapcsolódó emlékeket és tárgyakat keres a Balatoni Múzeum.
X. évfolyam 24. szám
Megjelenés: 2024. december 20.
12:00
Képújság
18:00
Göcsej Filmfesztivál
18:52
Göcsej Filmfesztivál
18:56
Savaria Filmfesztivál
19:49
Göcsej Filmfesztivál
20:00
20:30
Határtalan
21:00
Göcsej Filmfesztivál
21:52
Göcsej Filmfesztivál
21:56
Savaria Filmfesztivál
22:49
Göcsej Filmfesztivál
Cím:
8360 Keszthely, Kossuth L. u. 45.
Telefon: 06 83 / 320 200
Mobil: 06 30 / 427 7341
 
Weboldalunkon cookie-kat (sütiket) használunk, hogy személyre szóló szolgáltatást nyújthassunk számodra.