Ajánlott hírek
Ajánlott címkék
Egyéb tartalmak
.
oldal
/
kezdőlap / Híreink / Közélet / A harmadik gyertya az örömöt szimbolizálja
2023. dec. 18. hétfő | Keszthely
A harmadik gyertya az örömöt szimbolizálja
Fellobbant a harmadik láng Keszthely adventi koszorúján. Ezúttal Honthegyi Zsolt evangélikus lelkész és Vozár Péterné, Keszthely alpolgármestere fogalmazták meg ünnepi gondolataikat. Az eseményen közreműködött a Helikon kórus, a gyertyagyújtást követően pedig koncertekkel várták az érdeklődőket.

Advent harmadik vasárnapja az örömvasárnap. Azt üzeni, örüljetek, Krisztus már közel van! Honthegyi Zsolt evangélikus lelkipásztor János evangéliumából olvasott fel, majd arról beszélt, hogy a 21. század emberének meg kell tanulnia várakozni. Jó alkalmat teremt erre az adventi időszak, ám mégis sokan stresszel, rohanással töltik ezeket a heteket. Kifejtette, ha odafigyelünk, Jézus megtanít minket a várakozás örömére.           

„Az  Isten jön a világba. Az Isten lesz jelen emberként közöttünk, egy fiát adja, Krisztusban maga az Isten jelenik meg. Ez egy olyan csoda, amiről tulajdonképpen, elképzelésünk és fölfogásunk sincs, hogy az Isten belealázza magát végtelenségében az ember végességébe. Ezt tulajdonképpen igazán felfogni sem tudjuk.” - mondta Honthegyi Zsolt, a Keszthely és Környéke Evangélikus Egyházközség lelkésze.

A gyertyagyújtáson a Helikon kórus működött közre, akik karácsonyi dallamokkal örvendeztették meg a közönséget. Vozár Péterné elmondta, bár egész évben sok a feladat, fontos, hogy helyet adjunk az örömnek, hiszen egyre nagyobb szükség van a lelki békére. Keszthely alpolgármestere kiemelte, nem csak az adventi időszakban, hanem minden nap fontos megállni és örülni minden percnek.       

„Nagyon fontos, hogy akár hivatalosan, akár a magánéletünkben megtanuljunk örülni az egészen apró dolgoknak is. Tanuljuk meg megköszönni azt, hogy milyen pozitív dolgok történnek velünk, hiszen akár az egészségünk, akár a létünk maga egy csoda, hogy több tíz éven keresztül is működik a szervezetünk, még ha kisebb betegségek is adódnak. Mindennapi életünkben is számos örömet tudunk felfedezni.” - tájékoztatott Vozár Péterné alpolgármester.

Az idei évben is megszervezte hagyományos programját a Keszthelyi Túravitorlás Club. A Fő téren felállított sátor alatt koncerttel várták az érdeklődőket. A gyerekeknek kézműves sarkot állítottak fel, de nem maradhatott el a megszokott zsíros kenyér és forralt bor sem. A program célja a jótékonyság, ezúttal is gyűjtöttek a nehéz helyzetben lévőknek.       

„Rászoruló családoknak gyűjtünk, mint minden éven. Ez a harmadik jótékonysági KTC advent. Bárki, aki úgy gondolja, hogy a rászorulóknak adna, segítene, itt a helye, csatlakozzon hozzánk.” - emelte ki Gárdos Péter, a Keszthelyi Túravitorlás Club elnöke.

A gyertyagyújtást követően folytatódott az adventi programok sora a sátorban. A harmadik vasárnapon a Kormorán zenekar művészei adtak koncertet Keszthelyen.      

Regman Karola - Keszthelyi TV

| 2023. dec. 23. szombat 17:04 | Keszthely
Rendhagyó módon szombaton gyújtották meg Keszthelyen a szeretet lángját.
| 2023. dec. 21. csütörtök 10:20 | Keszthely
A jótékonyság jegyében nyitotta meg kapuit udvar a Premontrei iskola
| 2023. dec. 16. szombat 10:49 | Keszthely
január végéig láthatóak a Család és Gyermekjóléti pályázat által meghirdetett rajzversenyre érkező alkotá
| 2023. dec. 14. csütörtök 17:31 | Keszthely
Jótékonysági céllal csendültek fel a dallamok a Főtéri templomban.
| 2023. dec. 11. hétfő 15:15 | Keszthely
A Plasmus református kórus színesítette az eseményt
07:15
Keszthelyi Szemmel
07:45
Aggódunk érted!
08:44
Hargita TV
09:00
Egy csipetnyi szó
09:33
Zalai krónika
09:48
Fúvósok 30
10:00
Híradó
10:45
Aggódunk érted!
11:44
Hargita TV
12:00
Képújság
Cím:
8360 Keszthely, Kossuth L. u. 45.
Telefon: 06 83 / 320 200
Mobil: 06 30 / 427 7341
 
Weboldalunkon cookie-kat (sütiket) használunk, hogy személyre szóló szolgáltatást nyújthassunk számodra.