Az 1956-os magyar forradalom leverésére és az azt követő tragédiára reagál Aslaug Vaa Mindenszenteki Árulás című verse. Kiss Sára, a Vajda János Gimnázium diákjának előadásában hallhatta a közönség a norvég költő versét.
1956 globális és helyi jelentőségéről beszélt Tar Ferenc. A történész azt mondta, az események döntően Budapesten zajlottak, de Keszthely is kivette a részét a forradalomból. A szovjet emlékmű helyére felállították a Balatoni Múzeumból hozott Festetics-szobrot, november 1-jén pedig szabadságszobrot, a keszthelyi fehér embert avatták fel a Fő téren.
„A két szobor 1957. január 23-án reggelig állt a Keszthelyi Főtéren. Azt gondolom, hogy mi, keszthelyiek, méltán lehetünk büszkék arra, hogy az országban egyedül Keszthelyen állítottak emlékművet, szobrot az elesettek emlékére a forradalom napjaiban.”
A forradalom fontos keszthelyi szereplőit is megemlítette a szónok, például Fejes Lajos laktanyaparancsnokot, Varga Ferencet, a forradalmi bizottság vezetőjét és Nagy Zsigmondot, a független egyetemisták és főiskolások szervezetének alapítóját. Tar Ferenc hangsúlyozta, a szabadságharc nem elbukott, hanem leverték, hasonlóan 1848–49-hez.
„Keszthelyre november 7-én érkeztek meg a szovjet harckocsik. Az ellenállásnak nem nagyon lett volna értelme. Ezt látták a budapesti katonai vezetők is, és látta Fejes Lajos is. A forradalmat tehát leverték. Azonban a szabadság iránti vágy az megmaradt később is, és a magyar nép erre, azt gondolom, hogy nagyon büszke lehet.”
A történész J.F. Kennedy amerikai elnök szavaival zárta beszédét, illetve támogatta Magyar Péter miniszterelnök azon bejelentését, hogy 1956-os múzeumot hoznak létre. Ezt követően Földi István plébános vezetésével közös imát mondtak a résztvevők a forradalom és a megtorlás áldozatainak lelki üdvéért.
A rendezvény koszorúzással zárult, a város nevében Kendeh Gusztáv alpolgármester hajtott főt. Több szervezet, intézmény képviselője és magánszemélyek is koszorút, mécsest helyeztek el az ’56-os kopjafánál.
Hársfalvi Ákos - Keszthelyi TV