Gálaműsorral készültek a Helikoni Ünnepségeken arany, ezüst és bronz minősítést szerzett tanulók. Mindannyian a Vajda János Gimnázium versenyzői voltak az idei kulturális seregszemlén. Régóta nagy létszámmal képviselik nagymúltú iskolájukat. Már hagyománya van a Helikon Gálának az intézményben."Nagyon nagy örömünk, hogy csaknem minden kategóriában ott vagyunk. S tulajdonképpen a Helikon Gála ötlete onnan indult el, hogy szerettük volna látni ezeket a produkciókat, de miután párhuzamosan zajlanak az események, erre nem volt lehetőség. Éppen ezért 2014-től úgy gondoltuk, hogy összegyűjtjük a produkciókat és elhozzuk ide a Balaton Színházba, ahol az egész gimnázium láthatja. Tanárok és diákok egyaránt."- mondta Szabó Edit az Újkori Középiskolás Helikoni Ünnepségek Alapítvány kurátora.
Az iskola közösségének nagy büszkeség, hogy az összesített rangsorban a 4. helyezést érték el és a Keszthely város különdíját is vajdás tanuló kapta. Markal Márk komolyzenei kategóriában indult. A klarinétos fiú az iskola egyik arany minősített tanulója."Engem nagyon meglepett ez a város külön díja. Nem is gondoltam volna, hogy ilyen kitüntetést fogok kapni. Felföldi Gábor tanár úr választotta ki a darabot, és ő segített a felkészülésben. Nagyon szeretném megköszönni a zongorakísérőnek is Kuti Attilának, mert ő nélküle sem sikerülhetett volna ez az egész."
Minden kategóriában sikeresek voltak 2026-ban a gimnázium tanulói. Az alapos felkészülésnek meg lett az eredménye. Bőven jutott az arany, ezüst és bronz minősítésekből. Huszonnyolc dobogós helyet szereztek a vajdások és hat különdíjat."Ez egy óriási elismerés a gyermekeknek, másrészt pedig a felkészítő tanároknak. Nagyon boldogok vagyunk azért, hogy ilyen szép eredmények születtek. Egy művészeti teljesítmény mindig tovább mutat azon, amit ténylegesen az az oklevél vagy éppen az a konkrét díj hordoz. Számunkra, az iskola számára ez azt jelenti, hogy a diákjaink nem csak a tudományos tanulmányi eredmények terén tudnak kimagasló eredményeket elérni, hanem a művészetek szempontjából is."-mondta az iskola igazgatója Varga Sz.Gábor.
Ahol a kultúra és a diákművészet egyszerre jelenik meg, ott rengeteg fegyelmezett és kitartó munka van. Egy Helikon-szintű produkcióhoz nem elég a tehetség, hosszú felkészülés kell hozzá. A felkészítő tanárok munkáját a gálaműsoron köszönték meg a Helikoni Ünnepségeken részt vett tanulók.
Hegedüs Éva - Keszthelyi Televízió