A 2000 és 2010 között aktívan működő közösség vallásos és világi dalokat adott elő az esten. Anyák napja alkalmából szavalattal és ünnepi énekekkel köszöntötték az édesanyákat is.
A kórus 25 évvel ezelőtt plébániai ifjúsági csoportként jött létre Várvölgyön. A fiatalok célja az volt, hogy az összejövetelek mellett rendszeres gitáros szentmiséket is szervezzenek. Később zalaszántói diákok is csatlakoztak hozzájuk, és a környék több településén is felléptek.
A jubileumi koncerten a keszthelyi Csány–Szendrey Általános Iskola elsősei, valamint a zalaszántói Gersei Pethő Általános Iskola gyermekkórusa is közreműködött.
A rendezvény nagy összefogással valósult meg. Az egykori kórustagok és zenészek az ország több pontjáról tértek haza, hogy együtt ünnepeljenek. A találkozót 15 év kihagyás után sikerült újra megszervezni.
Köszönjük a beszámolót és a fotókat Czimondorné Kozma Bernadettnek!