10 igen és 2 nem aránnyal fogadták el azt, hogy 2027-től kivezetik a kommunális adót, a helyébe építményadó formájában tudják differenciáltabban kivetni a közterhet. Ez mintegy 8000 ingatlant fog érinteni.
„Ez azt jelenti, hogy sokkal igazságosabb és differenciáltabb rendszerben tudunk adóztatni, ottlakás, négyzetmétersávok stb. Aztán új gépjárműveket nyertünk, ezeket odaadjuk az intézményeknek. A Zalaispa felügyelő bizottságába egy új delegáltat tudtunk megszavazni, illetve döntöttünk a városi kitüntető címeknek az odaítéléséről is.” - mondta el dr, Tóth Gergely polgármester.
Elfogadták a Városfejlesztő Kft. tevékenységéről és a belső ellenőrzésekről szóló beszámolókat. Döntöttek arról is, hogy értékesítik azokat az önkormányzati tulajdonban lévő ingatlanokat, amelyre igény mutatkozott. Több támogatási kérelemmel fordultak a városvezetőkhöz, ezeknek egy részét az általános tartalékból tudják finanszírozni. Raffai-Réz Ildikó hozzászólásában aggályát fejezte ki, hogy folyamatosan fogy ez az elkülönített összeg. Rizsányi Zoltán elmondta, az ő körzetében lévő útszakasz felújítása háttérbe került ezek miatt, de bízik abban, hogy hamarosan arra is sor kerülhet. Kendeh Gusztáv hangsúlyozta, a Vaszary ucában lévő parkolási anomáliát szeretnék minél gyorsabban helyrehozni.
SZMSZ-módosítással kapcsolatban is volt napirend. Ennek értelmében a 4 bizottságot 2-re csökkentették volna. Szántó András elmondta, az egyiknek ő a jelenlegi elnöke. Amennyiben az megszűnik, közlekedésbiztonsági- és útügyi fejlesztések szűnnének meg. Tóth Gergely polgármester azt mondta, a maradék bizottságok funkcióit változtatnák meg, ám azok csak az SZMSZ-módosítást követően valósulhatnak meg. A testület nem fogadta ezt el.
„A VÁRTAK-osok közül két képviselő, a DK-s képviselők gyakorlatilag néhány nagyon kényes kérdésben átszavaznak a Fideszhez és így nem tudtunk döntéseket meghozni. Próbáltuk azt a kérést teljesíteni, hogy csökkentsük a bizottsági létszámot, struktúrát. A 4 bizottságot lecsökkentettük 2-re, amit eddig követelt a Fidesz. Most azt mondja, hogy nem, ők ebbe nem szólnak bele, ezt elutasították, de nincsen már hónapok óta második alpolgármesterünk, ezt nem is mertük javasolni. Gyakorlatilag megbénítják a működést.” - tette hozzá a polgármester.
Szóba került a város honlapját és a HelloKeszthely applikációt érintő kérdéskör. Itt is vita alakult ki Szántó András, Tóth Balázs és a polgármester között. A Kormányhivatalnak szánt választ sem fogadták el. Ezek mellett egy értékes ingatlancsere sem valósul meg egyelőre, ebben sem értett egyet a többség.
„Ezeket hosszú hónapokig tart letárgyalni és most nem szavazták meg, mert gyakorlatilag nem bíznak meg bennünk. Úgyhogy a városnak nem tudjuk ezeket az ügyeit hatékonyan képviselni, nem tudom, ezt a szót kell kimondanom, hogy ez egy nyílt árulás annak a szövetségnek, amit mi megalakítottunk és a választói akaratnak.” - véli a város első embere.
A testületin szó esett arról is, hogy együttműködési megállapodást kötnek a Balatongyöröki Polgárőr Egyesülettel. A Nagykanizsai Tankerületi Központ kérésének eleget téve az Egry iskolában a felvehető SNI-s gyermekek létszámát 35-ről 40-re emelték, a Zöldmező Utcai iskolában pedig elindítják a bolti felkészítő, illetve a szakácssegéd képzéseket is.
Lendvai Bianka - Keszthelyi TV