Moldvai táncokat adtak elő a Csány-Szendrey Általános Iskola néptáncosai a Városi Piacon. A produkcióra sokan voltak kíváncsiak, a hozzátartozókon kívül folyamatosan álltak meg a vásárlók is. A fiatalok nagyon készültek a bemutatóra, hiszen ők voltak az elsők, akik felléphettek az új tematikus programokon belül. A VÜZ Kft. rajzpályázatot is hirdetett erre az alkalomra, a díjazottakat szombaton hirdették ki.
„Szeretnénk a keszthelyi piacra több életet hozni. És ezért hirdettünk húsvétra a keszthelyi diákok között egy ilyen versenyt, ilyen kis műalkotásokat készítettek és nagyon ügyesek voltak. Hagyományteremtő szándékkal csináltuk ezt a mai rendezvényt és szeretnénk, hogyha folyamatosan lennének itt rendezvények, hogy minél több látogató, minél több turista, minél több helyi és környékbeli lakos találja meg a keszthelyi piacot” - osztotta meg Cziráki László a VÜZ Nonprofit Kft. ügyvezetője.
Az alkotásokat ki is állították a piac bejáratánál. Sokan fotózkodtak a helyszínen, mások az elkészült műveket csodálták meg. Mindegyik a húsvét témakörében készült. A VÜZ Kft. és a városvezetés célja, hogy ismételten élettel teljen meg az árusítóhely, ezért szeretnének minél több közösségi programot.
„A piac a város szempontjából kiemelt jelentőségű, hiszen a piac nemcsak egy vásárlóhely, hanem közösségi tér is. Itt emberek egymással kommunikálnak, találkoznak. Nagyon szeretnénk, hogyha a piac a régi fényében csillogna. ennek nemcsak anyagi, hanem közösségi akadályai is vannak. Szeretnénk összerázni a közösséget. Ennek egy gyönyörű alkalma volt ez az első hagyományteremtő húsvéti rendezvényünk” - mondta el Barna Dániel önkormányzati képviselő.
Az önkormányzat korábban nyert el forrást a piac megújítására, ez folyamatban van. Addig is tematikus rendezvényekre lehet számítani. A következő az eperszezonban lesz, amikor mindenféle, a gyümölcsből készült finomság lesz a középpontban.
Lendvai Bianka - Keszthelyi TV