Kiemelkedő szezont futott eddig a Keszthely Basket, amely hibátlan mérleggel, tizennégy győzelemmel zárta az alapszakaszt. A csapat Keszthelyen készül a folytatásra, ahol rendszeres edzésekkel tartják formában magukat a játékosok. Deák Bence az alapszakasz során több, mint kétszáz pontot dobott - ez most a rekord. "Tizennégy mérkőzésből tizennégy mérkőzést mi nyertünk. Külön öröm számomra, hogy hogy jó sok ponttal tudtam hozzájárulni ehhez a sikerhez. Viszont a munka nem áll meg: körülbelül két héttel ezelőtt fordultunk rá a rájátszásra. Ez azt jelenti, hogy az első fordulón már túl vagyunk" - újságolta a játékos.
Most jön majd a második forduló, arra készülnek - teljes erőbedobással. Az együttesben tapasztalt, korábban magasabb osztályt is megjárt játékosok és fiatalok alkotnak egységet, ami erős kohéziót ad a csapatnak. A Keszthely Basket történetében először fordult elő, hogy veretlenül zárták az alapszakaszt, ami új lendületet adott a játékosoknak. Bizakodását fejezte ki a csapatkapitány, Kovács Barnabás is: "A csapat nagyon összetartó, rengeteget edzünk. Vannak új igazolásaink is, akik nagyon jónak bizonyulnak. Egyénileg is ott vagyunk a ranglista élén, illetve, ahogy mondtam, a csapat is nagyon összetart. Próbálunk odaérni idén a dobogó első helyére és megnyerni a bajnokságot."
Az együttes nemcsak a jelenre, hanem a jövőre is épít, hiszen elindították utánpótlásprogramjukat is, ahol heti rendszerességgel edzenek gyerekekkel. A közös munka a szezon után sem áll le: a játékosok kérésére a rájátszást követően is folytatják az edzéseket, sőt a nyári időszakban kosárlabdatábort is szerveznek. "Mi nem állunk le. Mi akkor hagyunk ki edzést, amikor valamilyen oknál fogva muszáj - mert azért nyáron itt táborok vannak. Egyet mi is tartunk, egy kosaras tábort, majd június közepén, amikor vége az iskolának. Amikor szabad, akkor jövünk, szeretünk itt lenni, szeretnek mozogni, elmennek futni is, úgyhogy edzésben leszünk végig" - így zárta az edző, Volf József.
A bajnokság sajátossága, hogy a mérkőzéseket nem Keszthelyen, hanem Zalaegerszegen rendezik, ami minden alkalommal utazást jelent a csapat számára. A következő találkozót április 10-én játsszák, ahol már a legjobb négy közé jutás lesz a tét.
Tüskés Balázs - Keszthelyi Televízió