Babetták, rigák, rometek, simsonok lepték el tavaly nyáron Keszthely útjait. Az első Balaton-parti Moped partyra az ország minden részéből érkeztek. A szervezőket is meglepte, hogy mintegy 120 motoros eljött.
Most még csak a szervezők gurultak be a Helikon strandra, de június végén akár több száz mopedes is jöhet. A Kovács testvérek már most nagy érdeklődést tapasztalnak.
„A II. Balaton-parti Moped party már sokkal inkább hasonlítani fog egy mini fesztiválhoz. A klasszikus motoros találkozón túl idén már lesz egy színpad, azon lesz egy zenekar. Lesznek különféle programok, például egy moped elsőkerék-csere versenyen tudnak részt venni az itt jelenlévők” - nyilatkozta Kovács Bálint szervező.
Nemcsak kerékcsere verseny, hanem lassúsági verseny és koncert is lesz, folyamatosan jelentik majd be a programokat. 50 köbcenti alatt, 30 év felett – ez volt tavaly is a party jeligéje.
Kovács Máté szervező: „A legnagyobb változás tavalyhoz képest szerintem az, ami kiemelendő, hogy három naposra tervezzük. Már péntek estétől egy nagyon kellemes helyen, itt a Balaton-parton egy kempingbe várjuk a motorosokat. Szombat lesz a rendezvény fő napja és vasárnapig tart. Igyekszünk a környékbeli programokra is rászervezni, hogy egy igazi tartalmas, balatoni, nyár eleji hétvégét tudjanak itt eltölteni a Balaton-parti Moped party résztvevői.”
A szervezők időben megkezdték a munkát. A strandot üzemeltető VÜZ Kft. ügyvezetőjével és Keszthely alpolgármesterével tartottak terepszemlét. A Helikon strand adottságait és a fürdőzőket is figyelembe véve alakítják ki a rendezvényhelyszínt. Kendeh Gusztáv azt mondta, ez egy igazi keszthelyi rendezvény, amit nagy örömmel fogadnak: „Az idén már a tavalyi jó tapasztalatok alapján egy nagyobb létszámú közösség fog jönni. A 30 évnél idősebb, 50 köbcentinél kisebb motorokról beszélünk. Egy igazi nosztalgia nap lesz ez a Múzeumok éjszkájához hozzákötve.”
A II. Balaton-parti Moped party június 19. és 21. között lesz. A rendezvény fő napja, szombat, amikor a Festetics-kastélytól együtt robognak le a Helikon strandra a mopedesek.
Hársfalvi Ákos - Keszthelyi TV