A polgárőrség nagyban tudja segíteni a rendőrség munkáját. A civil szervezetek tagjai önkéntesen, egész évben látnak el feladatokat. A Balatonnál főként a turisztikai szezonban a napi települési járőrözés mellett közös szolgálatot teljesítenek az egyenruhásokkal, szeptemberben pedig az oktatási intézmények környékén segítik a közlekedőket, Mindenszentekkor a temetőkben, az adventi időszakban pedig a vásárokban is jelen vannak. Figyelnek a rászorulókra is. Többször sikerült fényt deríteni közreműködésükkel különböző bűncselekményekre. A rendőrség szerint azért is hasznos a polgárőrök segítsége, mert általuk olyan helyekre is el tudnak jutni, ahova nekik erőik, eszközeik kevésbé tennék ezt lehetővé.
A Zala Vármegyei Polgárőr Szövetségnek 114 tagegyesülete van. Létszámuk folyamatosan növekszik, az elmúlt időszakban sok fiatal csatlakozott hozzájuk.
„Mi jól állunk aránylag sok az ifjú polgárőrünk. Olyan programokkal tudjuk őket ellátni vagy olyan programokba vonzzuk be, amely a számukra is érdekes. Ezért aztán az ifjú polgárőr státusz lejárta után, 18 év felett maradnak nálunk polgárőrök. Úgyhogy ez a probléma minket annyira nem érint, mint általában szokott ezeket a szervezeteket.” - mondta el Horváth Róbert a Zala Vármegyei Polgárőr Szövetség elnöke.
Munkájukat a rendőrség azzal segíti, hogy folyamatosan szerveznek nekik továbbképzéseket. Rendszeresen vesznek részt a rendőrség által szervezett bűn- és baleset-megelőzési programokon. Ennek is köszönhető, hogy a vármegye bűnügyi statisztikai mutatói 2025-ben tovább javultak.
„Ennek az önkéntességnek itt Zala vármegyében az az eredménye, hogy a 2025-ös esztendőben az egész megyében 15%-kal csökkent az összbűnözés szám, csökkent a közterületeken elkövetett jogsértések száma, csökkentek a kiemelten kezelt bűncselekmények száma. A rendőrségen túl ez köszönhető a polgárőrség hathatós munkájának. az ő segítségük és támogatásuk nélkül ilyen eredményeket biztos vagyok benne, hogy nem sikerült volna elérni. Úgyhogy minden tiszteletet és elismerést megérdemelnek a polgárőr munkatársak.” - emelte ki dr. Andor László a Zalaegerszegi Rendőrkapitányság vezetője.
Az összejövetelen a tagok az elnökségnek újabb öt évre szavaztak bizalmat.
Lendvai Bianka - Keszthelyi TV
Köszönjük a felvételeket a Zalaegerszegi TV-nek!