Csütörtökön reggelre Keszthelynél 10 cm-re hízott a jég a Balatonon. A Szigetfürdő végénél motoros ágvágóval vágtak léket a Városüzemeltető Kft. dolgozói. A kivágott kisebb jégtáblákat a nyílás alá tolták. Megérkezett a segítség. A Nemzetközi Hidegvíz Törzs Egyesület tagjai mártózásra készültek. Magyarország legnagyobb hidegadaptációs csoportjának tagjai Keszthelyen táboroznak. A hidegvizes fürdés egy baráti beszélgetéssel indult."2018-ban egy akkori jó ismerősömmel úgy döntöttünk, hogy lemegyünk a Dunára és kipróbáljuk, hogy milyen a hideg vizezés, hiszen hallottuk a pozitív hatását. Immunrendszert erősít, erősíti a jellemet. Fiziológiailag is nagyon- nagyon hasznos tud lenni. És ott páran elkezdtünk a Dunára lejárni. Dunakeszi környékén, és aztán úgy döntöttünk, hogy meghirdetjük az eseményteket és elkezdett egy kicsi csapat egyre jobban bővülni. S most már az online felületeinken közel 4 ezren vagyunk."- mondta el az egyesület elnöke, Pesti Balázs.
Az egyesület tagjai közül többen segítették tágítani a lékméretet. Különböző eszközökkel sikerült megfelelő méretet kialakítani. Egyre gyűlt a megmártózni szándékozók száma. Nők, férfiak egyaránt vágytak a nem egészen egy fokos Balatonban a téli fürdőzésre."Abszolút jó és utána felemelő érzés. Tehát a kijövetel utáni 10-15 perc az fantasztikus. Tehát igazából talán azért is csináljuk."- nyilatkozott Sugár Éva.
A szervezett hidegvízi mártózásban résztvevők pontosan tudták, hogy a jeges fürdőzésnek megvannak a szabályai. A merülés előtt nem maradhatott el a közös bemelegítés sem. A pár perces gyakorlat után egyenként mentek a vízbe az emberek. Volt, aki betartva a fokozatosságot indult a jeges vízbe. Figyelve arra, hogy a hideg ne váltsa ki nála a hidegsokk-reflexet. A kapkodó légzést, és a szapora pulzust. A fokozatos merülést követően pár másodpercig mozgás nélkül szoktatták a testet a nem mindennapi hőmérséklethez. Akadt olyan sportoló, aki egyből beugrott a vízbe. Mindenki az edzettségi fokának megfelelően tartózkodott a Balatonban. Volt, aki 2-3 percet, azonban volt, aki a 10 percnyi időt is meghaladóan. Nagy kört alkotva szimbolizálták az összetartozást, a közös sportolást. Egy ünneplő kiáltás után mindenki érezte, hogy a -3 fokban az egy fokos vízben 5-10 percnél tovább nem szabad tartózkodni. A jegesvíz élménye több fürdőző szerint mélyebb, mint a legtöbb meditáció."Én Hollandiából vagyok és heti szinten szoktam merülni a többiekkel, és ez tényleg jó érzés. Nagyon kellemes itt a Balaton. A Balatonnak különleges íze van. Ezért megérte öt országon keresztül utazni 1600 km-t./nem fázol?/Nem egyáltalán. Teljesen jó. Egy burokban vagyunk ilyenkor. A boldogsághormon felszabadul és sokszor nem tudtunk beszélni. De most még ez is megy."- mondta Cseri Kornél.
A Nemzetközi Hidegvíz Törzs Egyesület tagjai készülnek a január 25-n megrendezésre kerülő Magyar Jegesúszó Országos Bajnokságra. Keszthelyi táboruk alatt minden nap mártóznak a Balatonban.
Hegedüs Éva - Keszthelyi Televízió