A Virágos Magyarország versenyt 1994 óta minden évben meghirdetik. A cél a fenntartható fejlődés jegyében kialakított településkép, az ott élők életminőségének javításához vagy megtartásához való hozzájárulás és a környezettudatos szemlélet növelése a lakosságban. A népszerűségét igazolja, hogy több száz település 400 pályázata versengett ebben az évben is. A 32. megmérettetésen is öt kategóriában lehetett nevezni. Falu kategória1000 főig, és 1000 fő fölött, város kategória 30 000 főig és 30 000 fő fölött valamint Budapest kerületei. Külön pályázatot lehetett benyújtani ahol az elmúlt öt év sikeresen megvalósított zöldfelület fejlesztéseit, partnerségi programjait mutatták be az önkormányzatok. A felkészülési és bírálati hetekben neves szakemberek segítettek és pontozták a nevező településeket. A pályázás lehetősége május 15-n zárult. Az ünnepélyes eredményhirdetésre november 21-n került sor. A Virágos Magyarország versenyben a Vasutas Települések Szövetsége különdíját Keszthely nyerte el."Keszthelyen a VÁRTAK Egyesület több mint öt éve szépíti a vasútállomást. Önkéntesek dolgoznak ott télen, nyáron. Virágokat ültetünk, ill. nyáron öntözzük őket. Erre felfigyelt a Virágos Magyarországnak a regionális koordinátora és javasolta a városi díj jelölésére Keszthely városát."- adott tájékoztatást Barna Dániel önkormányzati képviselő, a VÁRTAK elnöke.
Barna Dániel elmondta továbbá, hogy az állomás vezetése partner volt a szépítésben, de az értékelés nem várt eredményt hozott."Nagyon nagy meglepetés volt, hiszen ebben az évben Keszthely „A legvirágosabb vasútállomás” díjat kapta. Nagyon örülünk neki, 150 ezer forintot kapott ezzel a város. Természetesen a vasútállomásra, virágosítására fogjuk fordítani és ahogy eddig is, ugyanúgy a civilek fogják elkölteni ill. ültetni a virágokat a vasútállomáson."
A vonyarcvashegyi strand, ami a település egyik legnagyobb zöldfelülete. Évek óta jelentős fejlesztésekkel biztosítják nemcsak az 5 hektáros strand, hanem az egész nagyközség közparkjainak, játszótereinek karbantartását. Lakossági környezetszépítő és faültetési akciókat szerveznek, amivel a közösségi összefogást is erősítik. Vonyarcvashegy a 2025.évi Virágos Magyarország versenyben miniszterelnöki különdíjat kapott. A díjátadás végén érte a meglepetés Vonyarcvashegy polgármesterét."Nagy János államtitkár felment és Orbán Viktornak,miniszterelnökünknek, elmondta üdvözlő üzenetét és, hogy ezt a miniszterelnöki különdíjat miért is adja oda falu ill. város kategóriában és akkor jött a számunkra nagyon kellemes meglepetés,hogy Vonyarcvashegy lett ennek a kedvezményezettje. Ennek nagyon örültünk. Egy hosszú munkának ez az eredménye. Ez nem ebben az évben született meg, hanem az elmúlt éveknek a szisztematikus munkájával ami igazából a környezetszépítésről szól. A szemléletformálásáról, a közösségnek a megtartásáról,a környezetünknek a szépítéséről."- mondta el Pali Róbert.
Vonyarcvashegy esetében egyik döntő érv volt a Szent Mihály –hegyi kápolna és térségének fejlesztése is. Mindkét díjazott település a jövőben is törekszik arra, hogy a fenntarthatóság jegyében a környezet szépítésével, a zöldfelületek növelésével is hozzájáruljon hazánk turisztikai vonzerejéhez.
Hegedüs Éva - Keszthelyi Televízió