Párhetes szarvasborjú szaladgál a Festetics Imre Élményközpontban. Szinte árnyékként követi anyját. Ritka látvány ez szeptemberben. A gondozók is nagyon meglepődtek, általában májusban vagy júniusban jönnek a világra a gímborjak. Úgy vélik, a zárt tartás miatt történhetett a váratlan szaporulat.
„Kiegyensúlyozott tartási körülmények között, megbízható takarmányozás mellett egy fiatal ünő beüzekedett és abból lett egy borjú, ami még abból a szempontból is érdekes, hogy ez egy három éves bikának a produktuma. Gyakorlatilag ebből is látszik, hogy ha úgy alakul a populáció, akkor a fiatal bikák is képesek utódokat létrehozni. Ez most annál is inkább érdekesebb, mert a mai napon van a VII. Csodaszarvas Családi nap és ez tényleg egy csoda, hogy most egy kis szarvasborjúval együtt tudjuk ezt ünnepelni” - mondta Gerencsér Zoltán, a FIÉK vezetője.
Az élményközpont állatai mellett terápiás kutyákkal is találkozhattak a vendégek. A Zalai Kutyasulitól jöttek a négylábúak és felvezetőik. Mindig a szarvasbőgés időszakában tartják a hagyományos Csodaszarvas Családi Napot.
„Nekem nagyon tetszik, hogy az állatokat ilyen szabadtartású módon tartják, nem azt érzem, hogy az állatok be vannak zárva, hanem effektív kicsit olyan szabadabb légkör van. Szeretem a természet közeli helyeket” - vélekedett Kovács Léna, aki barátaival jött el a programra.
Eligazítás, a csapat elosztása és indulhat a lézerharc. Gyerekek és szülők is kipróbálták a játékot. A szervezők olyan attrakciókat hoztak erre a napra, amikkel egész napos kikapcsolódást nyújthatnak a vendégeknek.
Milchram Krisztián a szüleivel jött, nagyon élvezte a programot: „Nagyon jól éreztem magam. Az első pár órában játszottunk, lőttünk a családommal, aztán megetettük az állatokat, utána visszajöttünk és újra játszottunk és végre jött a nagy pillanat.”
Nemcsak a lézer-, hanem a légpuska is hozhatott nagy pillanatokat. A Bakonyerdő lőteréről hoztak több fegyvert, amiket sokan kipróbáltak. A programot többek közt még íjászat, arcfestés, kézműveskedés és bohócműsor tarkította.
Ez volt az utolsó nagy szabadtéri rendezvény ebben az évben a Festetics Imre Élményközpontban. Advent idején azért még a Mikulás ellátogat a Természet Házához.
Hársfalvi Ákos - Keszthelyi TV