Így avatták huszonöt évvel ezelőtt az Európa teret Cserszegtomajon. Az ünnepségre hatalmas tömeg gyűlt össze, a falu akkori vezetői és lakói egyaránt büszkén ünnepelték az új központ kialakítását. Az átalakításról 1999-ben született döntés. Az akkori alpolgármester nemcsak irányított, hanem maga is részt vett a fizikai munkában, ahogyan az önkormányzat munkásai is. Az Európa teret végül 2000. szeptember 23-án, ünnepélyes keretek között adták át.
Csütörtök délután Cserszegtomajon ünnepelték az Európa tér és a település címerének huszonöt éves jubileumát. Az évfordulón közösen idézték fel a falu múltját, és elevenítették fel annak történelmét.
„Nagyon furcsa érzés, hogy eltel ez a huszonöt év. Akkor sokkal fiatalabbak voltunk, és nagyon büszkék voltunk arra, hogy a községünkben egy ilyen szép teret avathattunk. Nagyon jó volt akkor énekelni.”- mondta Koroncz Katalin a Tátika Népdalkör vezetője.
A helyszín korábban egyszerű dolomitos, kavicsos kereszteződés volt, ahol a járművek szabadon haladtak át. A kulturális tér ötlete azonban nagy lelkesedést váltott ki a lakosság körében, és komoly összefogással, az utolsó aszfaltcsíkig együtt dolgoztak rajta. Az Európa teret Lénárd Gábor helyi szobrászművész alkotásai díszítik. A szobrok motívumvilága a közösséghez, az összefogáshoz és a kulturális értékekhez kapcsolódnak.
„Vitéz Varga Zoltán Urat akkor avatták itt fel az új egyenruhájába. Isten nyugosztalja, azóta elhunyt. Ezekre emlékszem. Egy nagyon szép beszédet mondott a Bartha Gábor Úr. Örülök, hogy megéltem. Szeretnék még az ötvenedik ünnepélyen is itt lenni.”- tette hozzá Király Álmos György.
„Amit 2000-ben elhatároztunk, azt visszük végig” – mondta a polgármester. Azóta Cserszegtomaj rohamos fejlődésen ment keresztül: a korábbi pár ezer fős lakosság mára négyezernél is többre nőtte ki magát. Lakói 28 nemzet szülöttei. A közös összefogás továbbra is elengedhetetlen a település életében tette hozzá Bartha Gábor.
„25 évvel később 1025 éves államalapítási ünnepségünkön, nagyon örülök, hogy sikerült egy ilyen ünnepséget összehozni, nagyon örülök, hogy ilyen sokan vagyunk még mindig együtt. Azok előtt is tisztelgünk, akik már nem lehetnek velünk. A videóból látszik, hogy jó sokan küzdött velünk, aki letett valamit és most már csak tisztelettel adózunk az emléküknek. Én nagyon remélem, hogy a következő huszonöt év is legalább olyan eredményes lesz Cserszegtomajnak, mint, amilyen huszonöt évet magunk mögött tudunk.”- hangsúlyozta Bartha Gábor Cserszegtomaj polgármestere.
Az eseményen a kulturális bizottság elnöke és a polgármester megkoszorúzta az emlékművet, a cserszegi Tátika Népdalkör pedig előadta a Vén Európa című dalt.
Kovács- Lenkai Petra- Keszthelyi Televízió