A csemegeszőlőt szívesen fogyasztják az emberek. A kínálatból mindenki tudott választani, akár fehér, akár piros vagy mag nélkülit szeretett volna. A termelők vallják, kóstolás nélkül nem lehet gyümölcsöt választani, ezért meg is kínálták az érdeklődőket. A helyiek mellett a nyaralók is örömmel válogattak a portékából.
„Édesebb fajta. Ezzel a hosszúszemű szőlővel még nem találkoztunk. Legalábbis Győr-Sopron megyéből vagyunk és ott nem találtunk ilyen fajtát.” - mondta el Horváth Béla.
A gyümölcs mellett az oltványok iránt is volt érdeklődés. Kisebb és nagyobb növényekből is lehetett választani. Bakonyi László szerint a szőlősgazdáknak nehéz évük van, hiszen a szárazság mellett a kabóca pusztításával is meg kellett küzdeniük. A vásárlók a kiskertekbe is inkább az ellenállóbb fajtákat keresik.
„Nem tudtunk a permetezős fajtákkal labdába rúgni. Ezek a fajták mennek, az Othello, az Izabella, de vannak már ennek korszerűbb, újabb magyar nemesítésű, külföldi nemesítésű fajtái. Tehát ezekre az ellenállókra van igény. De amikor arról van szó, hogy Cserszegi fűszeres, vagy akár a Sába királynője csemegék közül és megkérdezik, hogy kell-e permetezni, akkor nem jön létre az üzlet. Inkább ezeket az ellenállóbbakat, a szerényebbeket.”
Természetesen a szőlő mellett a borra is hangsúlyt fektettek a szervezők. Sorra érkeztek a kitelepült borászatokhoz az emberek, hogy a legfinomabb nedűiket megkóstolhassák. Fehér bor, fröccs és az üdítő is szép számmal fogyott a meleg nyári estén. Ételekből sem volt hiány, húsok, sült zöldségek és lepények közül is választhatott az éhes közönség. A fesztivált mintegy két évtizede mindig megrendezik, a cél, hogy kikapcsolódási lehetőséget kínáljanak a helyieknek és az idelátogatóknak egyaránt.
„Itt a közösségépítésről van szó, a közösségnek a megtartásáról, hogy együtt leszünk, beszélgessünk. És egy olyan nyári élménynek legyünk részesei, a balatoni nyárnak Vonyarcvashegy tekintetében, amit tudunk élményként hazavinni magunkkal és majd dédelgetni a következő időszakokra." - emelte ki Pali Róbert polgármester.
A háromnapos rendezvény estéin koncertekkel kedveskedtek a szervezők. Fellépett a Mystery Gang, Dr. Béres és Sipos F. Tamás is.
Lendvai Bianka - Keszthelyi TV