Fémes hang, csörrenő tőrök, kardok, Gyenesdiáson a Kárpáti János Általános Iskolában. Öt napra birtokba vették a vívók az intézmény sportcsarnokát. A hagyományos augusztusi edzőtáborba öt országból érkeztek vívók, hogy felkészüljenek a következő szezonra."Ez nem alapozó, hanem a következő szeptembertől június végéig tartó verseny időszakra való felkészítő edzőtábor, hiszen szeptemberben már kezdődnek a válogató versenyek. Európa-, világbajnokságra pontszerző és egyéb kategóriájú. Hét egyesületből vannak. A Balaton Vívóklubon kívül a megyéből is és Székesfehérvár, Tapolca, Tata és Tatabánya és több budapesti szakosztály részvételével."- adott tájékoztatást Borosné Eitner Kinga mesteredző.
A hőség próbára tette a sportolókat. A fejvédőben és a vívóruhában jól megizzadtak, de sokat tanultak egymástól. A versenyekben tapasztalt, eredményes vívók is gyakoroltak a fejlődés érdekében. Bodnár Dorián a kadét párbajtőr válogatott tagja. Évek óta részt vesz a nyári felkészítő táborban."Ez a tábor nagyon sok pluszt tud kínálni. Mind nekem, mind a fiatalabb generációnak szerintem. Nagyon jó lehet itt fejlődni, a fejlődési lehetőségeket küszöbölni a táborokban. Nagyon jól megy a vívás, nagyon élvezem ezt a tábort, s nagyon örülök, hogy ezt minden évben meg tudjuk rendezni."-mondta el Bodnár Dorián.
Dorián csapattársa, Bálint is évek óta vív. Szívesen mérkőzik meg más egyesületek tagjaival, külföldről érkezett sportolókkal. Technikai tudását is bővíti, finomítja. Élvezi a tábor minden pillanatát."Sokat tanultam tőle, főleg mert különböző nemzetek más vívás stílust mutatnak és sok magyar versenyzőtől is tudtam tanulni, akikkel nem szoktam vívni versenyeken, mert más korcsoportban vannak."- nyilatkozott Lakatos-Szakos Bálint.
A vegyes korosztályú tábor sportolóinak felkészülését több edző segítette. A vívók pontosan követték az utasításokat. Gyakorlás, versenyzés minden volt az öt napban. Tapasztalatokkal, barátokkal gazdagodtak a fiatal sportolók."Nagyon jól érzem magam,sok emberrel lehet vívni, sok egyesülettel,akár külföldiekkel. Hat éve űzöm ezt a sportot. Az egyik osztálytársammal egy nyári vívótáborba jöttünk el ketten és azóta szeretem ezt a sportot."- mondta a székesfehérvári Béres András.
2025-ben öt nemzet 150 vívója lépett pástra a Balaton Vívóklub nyári táborában.
Hegedüs Éva - Keszthelyi Televízió