Ajánlott hírek
Ajánlott címkék
Egyéb tartalmak
.
oldal
/
kezdőlap / Híreink / Közélet / Több ügyben döntött a testület
2025. jún. 25. szerda |
Több ügyben döntött a testület
A gyermekvédelemről, járandóság módosításról, az Alapellátási Intézetről és szabadstrand kialakításról is szó esett a júniusi képviselő-testületi ülésen. A legtöbb napirendet elfogadta a grémium, de akadt olyan is, amit később újra kell tárgyalni.

Néma főhajtással emlékeztek meg a június 2-án elhunyt díszpolgárról, Emecz Emilről a testületi ülés kezdetén. A napirendi pontok előtt két sürgősségi ügyet javasolt elfogadásra dr. Tóth Gergely. A 8 jelenlévőből az egyiket csak 6-an fogadták el. 

„A szolidaritási hozzájárulásról való döntés. Ezt igen nehezményezzük, hogy a Fidesz-frakció nem szavazta meg, mivel gyakorlatilag az állam elvon tőlünk mindenféle jogcímen pénzeket és nem a város érdekét képviselik, hanem itt a párthűségüket kamatoztatják. megint ez számomra egy kicsit nehezen felfogható dolog.”

Az ülésen szó esett a költségvetés második módosításáról. Tárgyaltak a Szervezeti és Működési Szabályzat módosításáról, ezt nem szavazták meg. Ez azonban nem okoz problémát a működésben. A béremelésekről azonban egyöntetűen pozitívan voksoltak a jelenlévők.  A szociális ellátással kapcsolatban beszámoló hangzott el arról, hogy kibővült az ellátási terület, és a gyermekvédelemre is nagyobb hangsúlyt fektetnek. Az adócsoport vezetője a tavalyi adózási tapasztalatokról is pozitívan nyilatkozott. Jogszabályi változásból emelkedik az önkormányzati vezetők járandósága. Tóth Balázs képviselő kifejtette ezzel kapcsolatos negatív észrevételeit, melyre Raffai-Réz Ildikó és dr. Boldizsár Erzsébet is reagált. 

„Ezt mi nem kezdeményeztük, nem is kértük volna, eszünkbe nem jutott volna, mert nagyon nehéz helyzetben a város, viszont kaptunk egy miniszteri rendeletet erről. Gyakorlatilag, ha nem szavazzuk meg, akkor a Kormányhivatal kötelez minket. Megszavaztuk, bár volt némi vita erről a bizottságokban. Számunkra ez egyébként nagyon kellemetlen. Viszont augusztustól, mikor kapjuk, megnézzük, hogy ez mennyi és fel fogjuk ajánlani jótékony célra legalább az első hónapokban.” - mondta el a polgármester.

A 9. napirendi pontnál szót kapott Gy. Németh Erzsébet, a DK alelnöke, aki Nemes Klárát a korábban a közösségi médiában megosztott posztjai miatt lemondásra szólította fel. 

„Úgy gondolom és úgy gondolja a Demokratikus Koalíció, hogy ilyen ember nem képviselheti a keszthelyieket, önnek nincs helye a keszthelyi képviselő-testületben.”

Nemes Klára elmondta, nem fog lemondani, hibáját már elismerte és bocsánatot is kért ezért. Az antiszemita vádakat visszautasítja, eddig is és ezután is a városért dolgozik.

Az ülésen továbbá szó esett a Hévízi-kifolyón egy szabadstrand kialakításáról, ezt a KÉVE kérvényezte. A tárgyalások megkezdődtek erről. 

„Vannak olyan vélemények, hogy ezt nem lehet a természetvédelmi terület, illetve a zsiliptől való 100 méteres távolság miatt, de azért ennek utánajárunk, illetve már egyeztettem Naszádos Péter polgrámester úrral és el fogok menni a Czigány Sándor úrhoz is.”

Szó esett egy távhő pályázatról is. A VÜZ egy 1,5 milliárd forint értékű pályázatra nyújtana be dokumentumot, mely vezetékek cseréjére és tárolók kialakítására is forrást biztosítana. Ezt is támogatta a grémium. Tárgyaltak az Újkori Középiskolás Helikoni Ünnepségek Alapítvány kuratóriumi tagjairól. Döntöttek arról, hogy január 1-től az ALI a GESZ alosztályaként fog működni. Megválasztották az idei Bakonyi Károly-díjazottat. Stadler Tímea Kinga korábban benyújtotta lemondását, így tárgyaltak arról is, hogy pályázatot írnak ki a Goldmark Károly Művelődési Központ igazgatói posztjára. 

Lendvai Bianka - Keszthelyi TV

XI. Évfolyam 14. Szám
Megjelenés: 2025. július 25.
09:00
Diagnózis
09:35
Savaria Filmfesztivál
09:40
Zalai krónika
09:55
Sygenta film
10:00
Híradó
10:45
Savaria Filmfesztivál
11:35
Hargita TV
12:00
Képújság
18:00
18:30
Hargita TV
Cím:
8360 Keszthely, Kossuth L. u. 45.
Telefon: 06 83 / 320 200
Mobil: 06 30 / 427 7341
A Keszthelyi Televízió médiaszolgáltatási tevékenységét a Médiatanács a Médiatanács Támogatási Program keretében támogatja.
 
Weboldalunkon cookie-kat (sütiket) használunk, hogy személyre szóló szolgáltatást nyújthassunk számodra.