Magyarországon Budapest az egyik legkedveltebb úticél a külföldi vendégek körében. A város történelmi és kulturális gazdagsága, az építészeti remekek turisták millióit vonzza. A legtöbb vendég elégedett hazánk látnivalóival,a gasztronómiával. Hogy miként vélekednek a magyarokról,azt kutatta több évtizedes turisztikai,újságírói munkájával Dr. Kiss Róbert Richárd. A kutatómunka eredményét írta meg könyveiben. Az Így látják a magyarokat a világban című kötet negyedik kiadását mutatták be azon a fórumon Zalaszentgróton, ahol térség turizmusban érintett szakemberei gyűltek össze. A kötet véleményeket, történeteket és sztereotípiákat tár az olvasó elé.Az informatív és szórakoztató könyv bemutatóján külföldiek véleményéből is szemezgetett a szerző. is hallhatta a közönség."Érdekes az,hogy mit mondanak a kínaiak. Jött pl. egy kínai úriember ide, ismert szakács Budapesten és mondta, hogy mikor először meghallotta, hogy szombat van, és nem jön be valaki dolgozni? Reggel nyolckor bejött és haza akar menni hatkor?Nem tudta értelmezni, hogy mi van. Hát náluk ugye szombaton is kell dolgozni. Utána meg rájött, hogy igen, mi azért szorgalmasak vagyunk, de szeretünk kikapcsolódni, pihenni, mulatni. Érdekes az, hogy sok mindenben másképp látnak minket. Kiemelik az előnyeinket, hátrányainkat. Van, aki a magyar gasztronómiát csodának tartja. Más pedig azt mondja, hogy olyan, mint túrós csusza, engem ezzel ki lehet üldözni a világból."- mondta el a szerző.
A Nemzeti Terület-Gazdaság-Népegészségügy Fejlesztési program kertében került megrendezésre Zalaszentgróton a könyvbemutatóval egybekötött fórum. A célról a KEP Vidékfejlesztési tagozatának elnöke a következőket mondta. "A Vidék GO-ban van egy fejlesztési terv, ami Magyarországon életenergia régiókat hoznánk létre. S az életenergia régióknak Zalaszentgrót egy olyan potenciális logisztika pozícióban van,amit nem vehet el tőle senki. Jelenleg sajnos a vendégéjszaka nem annyira magas. Keszthelyen és a többi településen lényegesen magas és tulajdonképpen azért jöttünk össze a turisztikai tanácsadókkal, hogy megvitassunk egy nagy álmot,hogy elindítsunk Magyarországon egy turisztikai desztinációs menedzsmenvonalat."
Zalaszentgrót városának fontos, hogy bekapcsolódjon a turisztikai körforgásba. A város közelségében található termálfürdők, Kehidakustány, Zalakaros valamint a hévízi tó, a Balaton és a természeti szépségek és a szolgáltatók jelenléte lehetőséget adnak a fejlődésre."Amit úgy látunk,hogy fel is fedeztek a messzebben élő emberek. Nyilvánvalóan Zalaszentgrót is a termálfürdőjével és az épített természeti környezetével szeretne csatlakozni ehhez. Nyilván reálisan látva. Nekünk van mit kezdenünk ezen a téren,de nyilván azt szeretnénk és azon dolgozunk, hogy minél jobb kínálatot tudjunk nyújtani."-mondta Baracskai József polgármester.
A helyben élő,vállalkozásokat segítő Zala Termál Völgye Egyesület évek óta partner Zalaszentgrót turizmusának fejlesztésében. Több rendezvényt, köztük a népszerű Nyitott Porták sorozatot szerveik, hogy minél szélesebb körben megismerjék a vendégek a térség lehetőségeit."Zalaszentgrót térsége egy hátrányos helyzetű térség. Nagyon fontos, hogy minden lehetőséget, amit megkap, azt ki tudjuk használni. A Nyitott Porta hálózatról több mindent tudok mondani. Mi is építjük azt, hogy a turizmus itt növekedőben legyen. Harminchét porta dolgozik azon, hogy a helyi termék előállítóként és agroturisztikai szolgáltatóként minél vonzóbb tudjon lenni a térség."- adott tájékoztatást Fatér Balázs, a Zala Termál Völgye Egyesület elnöke.
Ahhoz,hogy Zalaszentgrót központi szerepet tölthessen be az alakuló Zala Életenergia Régióban, több fejlesztést, egészségturisztikai tematikus programot és szolgáltatás megismertetését tervezik a jövőben.
Hegedüs Éva - Keszthelyi Televízió