Környékbeli termelők és kézművesek kínálták portékáikat a KATT-on belül. Tojás, lekvárok, gyümölcslevek, lisztek sorakoztak az asztalokon, de ékszerek és kézzel készített táskák is szép számmal akadtak. A jó hangulathoz élő zene is hozzájárult.
A kollégium mögötti zöld területen solymászbemutatóra gyűltek össze az érdeklődők. A szakemberek röptették a madarakat és érdekességeket osztottak meg a közönséggel. Nagy népszerűségnek örvendett az apró bagoly, amellyel fotózkodni is lehetett. A campus az önkormányzattal együttműködve valósította meg a programot, a cél, hogy a későbbiekben városi rendezvénnyé nőjje ki magát.
„A harmadik alkalommal rendeztük meg a Keszthelyi Agroturisztikai Találkozót, a KATT fesztivált, amelynek az a célja, hogy kicsit közelebb hozzuk a városi lakókhoz, a térségi lakókhoz az egyetemet, bemutassunk különféle agroturisztikai szolgáltatásokat. Ugye itt van a termelői vásárunk, kirakodó vásárunk. Helyi termelők vannak itt, lehet vásárolni, lehet kóstolgatni, van élő zene. És természetesen számos más szolgáltatást meg lehet itt nézni nálunk. Teljesen ingyenes rendezvényt biztosítunk főként családosok számára.” - mondta el dr. Szabó Péter a MATE Georgikon általános campus főigazgató-helyettese.
A KATT-al egy időben zajlott a Georgikon Diáknapok sorozat is. Szombaton délután focikupát rendeztek, melyen vendégcsapatok is részt vehettek. A tavaszi szünet előtti kikapcsolódásnak minden évben nagy sikere van a hallgatók körében.
„A rendezvény célja, hogy összekovácsoljuk minél jobban a hallgatóságot. Ezért minden évben kérjük, hogy a csapatok úgy álljanak össze, hogy minden évfolyamból legyen benne hallgató, illetve oktató is ezzel is erősítve a hallgatók és az oktatók viszonyát.” - fogalmazott Kántor Bence HÖK-elnök.
A két rendezvény jól kiegészítette egymást. Az egyetemi polgárok körében is népszerűek a campus programjai, főként a vizsgaidőszak előtt, hogy együtt kapcsolódjanak ki, lazítsanak.
„Én nagyon szeretek georgikonos lenni. Nem véletlen, hogy az alapszakot és a mesterszakot is itt kezdtem el és remélem, hogy itt is fogom befejezni. A kedvenc dolgom az igazi családias közeg, a közösségek, amik kialakulnak és ezek fontos, hogy nem klikkek, hanem igazi baráti társaságok, akik mind a hallgatói élet közepében, mind pedig a magánéletben is kiállnak egymás mellett és segítünk egymásnak.” - osztotta meg Simon Anna hallgató.
A jó hangulathoz az idő is hozzájárult. Mind a diákok, mind a vendégek kellemes napsütésben tölthettek el egy délutánt.
Lendvai Bianka - Keszthelyi TV