Babos Lajos a Festetics György Zeneiskola igazgatója az intézmény hagyományos tavaszi koncertjén adott tájékoztatást a fesztiválprogramról a Festetics Kastély nagy báltermében.
"Iskolánk az innováció és hagyományok szellemiségében működik. A jelmezes hangversenyt már korábban is megrendeztük, viszont először csatlakoztunk a Bach Mindenkinek Fesztivál 2025-s rendezvény sorozatához ezzel a hangversennyel. Ez hazánk mára legnagyobb ingyenes komolyzenei fesztiválja. Tizenegyedik alkalommal kerül egyébként megrendezésre. Főként ebben a márciusi időszakban vannak a hangversenyek, de egészen Advent időszakáig találkozhat a közönség mindenféle koncerttel, mindenféle helyszínen Bach csodálatos muzsikájával." - mondta el Babos Lajos, Keszthelyi Festetics György Zenei AMI igazgatója.
A nagyszámú közönség a hangverseny előtt meghallgatta Kovács Zalán László fesztiváligazgató üzenetét is, amiből az is kiderült, hogy a Bach Mindenkinek Fesztivál célja, hogy a német barokk zeneszerző lélekemelő művein keresztül mindenkihez eljuttassák a magas kultúrát.
"A fesztivál egy fél napos budapesti eseményből indult és mára 280 településen több mint 400 programunk van szerte a világban. Ebből azt gondolom, hogy a népszerűsége az vitathatatlan. Tényleg a legkisebb településektől a legnagyobbakig mindenhol felcsendülnek ebben az időszakban Bach dallamai." - nyilatkozta Balla Tímea, a fesztivál koordinátora.
A zeneművészet kiemelkedő alakjától ,aki az operán kívül minden korabeli műfajban alkotott, ismert és kevésbé ismert dallamokat játszottak a koncert első részében a tanulók. A zeneiskola növendékei heteken át készültek a hangversenyre.
"Februárban megtudtuk, hogy újra megrendezésre kerül a kastélyban a Bach Mindenkinek Fesztivál kereteiben ez a koncert megint. Igazából mindenkinek kellett hozni egy barokk darabot, de minél jobb hogyha Bachot választottunk, amiről az egész fesztivál el van nevezve." - tette hozzá Farkas Olivér, Keszthelyi Festetics György Zenei AMI tanulója.
A hangverseny záró részében Bach művei mellett fiainak szerzeményei is elhangzottak és a kortárs zeneszerzők munkáiból is válogattak a zeneiskolások.
Hegedüs Éva - Keszthelyi Televízió