A 9 jelenlévő képviselő 7 igen és 2 nem szavazattal fogadta el Keszthely 2025-ös költségvetését. A büdzsé főösszege 8.899 milliárd forint. Hosszas egyeztetések és előkészítés előzte meg az elfogadást. Január eleje óta tervezték és alakították a költségvetési sorokat a városi intézmények, cégek igényeinek figyelembevételével.
Dr. Tóth Gergely polgármester: „Mínusz egymilliárddal indultunk, ugye egy 8 milliárdos költségvetésnél elég jelentős. Ezt sikerült teljesen lefaragni, de még az utolsó pillanatban is le kellett vágnunk hétfőn 200 millió forintot, másképp csak ingatlan eladásból tudtuk volna a működésünket finanszírozni. Alapvetően szerintem egy jó költségvetés született, még azért lehetett volna még jobbra, de a források nem állnak annyira rendelkezésre. Sőt, több mint 100 millió extra állami elvonás van.”
Tóth Gergely polgármester elmondta, hogy két fő prioritás volt a költségvetés megalkotásánál. Egyrészt hogy be tudják adni a Top Plusz forrásra a pályázatokat, másrészt a fizetésemelések.
A napirend tárgyalásánál vita is volt, több képviselő hozzászólásával. Raffai-Réz Ildikó szerint túl sok ingatlan értékesítésével tervez az önkormányzat. A szerinte jelentős szakértői és megbízási díjak kifizetése miatt a büdzsét pazarlónak nevezte a Fidesz-KDNP képviselője. A polgármester és Kendeh Gusztáv alpolgármester cáfolta a képviselőasszony kijelentéseit és visszautalt az előző városvezetés jelentős vagyonértékesítéseire.
Barna Dániel tanácsnok szerint ezzel a költségvetéssel a város működése biztosított és még ha csak kis összegben is, de lesznek fejlesztések is: „Ki szeretném emelni, hogy ebben az évben megvalósul – bár nem nagy összegben – egy kis közösségi költségvetés, amikor a közösség ötmillió forint érték erejéig tud a költségvetésbe beleszólni. Mellette kicsit több pénz jut kukákra is. Választási ígéretünk volt, hogy kukásítsuk fel a belvárost. Ezt sikerült elérni a költségvetési tárgyalások során. Remélem, hogy kicsit több fát is tudunk ültetni. Mellette pedig a belvárosban a gyerekkönyvtárnak a homlokzata is meg tud újulni. Ezek a pozitívumok, hát a negatívumokról ne beszéljünk. Nagyon bízom benne, hogy év közben forrásátcsoportosítással, illetve bevételnövekménnyel tudunk egy kicsit még lazítani ezen a szigorú költségvetésen.”
Az ülés másik fontos napirendje a TOP Plusz pályázatok benyújtása volt. 11 határozatot fogadtak el. 8,5 milliárd forintnyi projektet ad be Keszthely. Ezzel a döntéssel a pályázati szakasz végére értek. Most megvalósíthatósági tanulmányokat kell készíteni az adott fejlesztésekről.
„Itt viszont jut pénz útfelújításra, vízrendezésekre, a szegregáció csökkentésére, ez egy nagyon sokoldalú dolog, a piacot szeretnénk felújítani, az ipari parkot kicsit fejleszteni. Itt is nyilván nem könnyű, nagyon nagyok a követelmények, megszorítások, de ez számunkra ilyen akadályfutás, ami majdnem lehetetlen, de most megint átugrottunk egy akadályt”- tette hozzá a polgármester.
Az ülésen napirenden volt még a közterület használatának szabályozásáról szóló rendelet, vagyonhasznosítási ügyek és a nyári óvodai ügyelet átvállalása Cserszegtomajtól.
Hársfalvi Ákos - Keszthelyi TV