A Dunántúl legkisebb közigazgatási területű városa Hévíz, Magyarország, egyik kiemelkedő turisztikai célpontja. A kisváros gyógyfürdője világhírű. A nagy fürdőhagyományokkal rendelkező város a fejlődését a turizmusra alapozza. Hévíz új vezetése lendületesen, de megfontolt gazdálkodással szeretné fejleszteni a fürdővárost. Vannak sürgősen elvégzendő, feladatok. Ilyen a Kölcsey utca és a régi buszmegálló közti terület beruházásának befejezése."Már informális tárgyalásokat folytattam a nyáron,de október 1-től annak álltunk neki. S úgy néz ki, hogy januárra közbeszerzéssel együtt le tudjuk hozni a pályázatot és remélhetőleg január végén, február elején elkezdődhet a munka. Itt az egyik nagy dolog, amit kaptunk mind az Európai Uniótól mind a magyar kormánytól, hogy ezek a bukott projekteket le kellett volna zárni 2024. december 31. Különben nem csak, hogy elveszik a pénz, hanem vissza is kell fizetni. Én úgy tudom, hogy az országban egyedülálló módon ezt az egy projektet engedték június 30-ig befejezni, valamint a kormány biztosította a teljes önerő részt, tehát a városnak nem kell hozzátennie."- adott tájékoztatást Naszádos Péter polgármester.
Naszádos Péter elmondta, hogy a beruházásban a közbeszerzés utolsó simításai zajlanak. Kiemelt feladatként kezelik a háziorvosi rendelő felújítását, amit három ütemben fognak elvégezni. A közbeszerzés már lezajlott, a kivitelező a jövő év elején megkezdi a munkálatokat. Várhatóan 2027-ben fejeződik be a felújítás. Az új testületnek jelentős feladat jutott az adópolitika és a költségvetés területén is. Jelentős adóreformra volt szükség, aminek köszönhetően 2026-ra újra nagy bevételei lesznek a városnak. "Az adóreformnál talán azért volt egyedül nehézség – mint szerintem minden önkormányzatnál - mert a versenyképes járások kialakítása még vár, tehát arról még nem volt végleges döntés, így azokkal az összegekkel nem tudtunk számolni, ami oda tartozna. Hévíznél biztosan látható, hogy nettó befizető, sőt talán az egyik legnagyobb nettó befizető itt a környékbe, úgyhogy úgy kellett kialakítani az adóreformot és a jövő évi költségvetés előkészületeit- ugye február közepéig kell elfogadni- szerintem ki is fogjuk tolni február közepéig, hogy ezekkel a tételekkel nem tudtunk számolni."- mondta Naszádos Péter.
A fejlesztések nem állnak meg Hévízen. A nappali ellátót a napokban adták át a Deák téren. A jövő tervei között szerepel az egyik nyugdíjas otthon és a város bölcsődéjének felújítása. Jelentős költség, de pár éven belül újra szeretnék nyitni az egregyi városrész óvodáját, amit az önkormányzat tartana fenn. Fontosnak tartják a fiatalok megtartását, az idősek és a családok támogatását is. Új programokkal és a kulturális élet felpezsdítésével is vonzóvá tennék a híres fürdővárost. A tervek megvalósítása mellett kedvezményeket is nyújtanak a lakosságnak. A kormány által meghatározott idegenforgalmi adót csökkenteni tudták. Az építményadóban bevezettek egy sávos rendszert, nem vezették be a telekadót és csökkentették az iparűzési adót, mert szeretnék, hogy minél több cég települjön a városba. A legfőbb cél a működtetés és fejlesztés mellett, hogy 2026-tól legyen a városnak100-200 millió plusz bevétele, ami szabadon felhasználható.
Hegedüs Éva - Keszthelyi Televízió