Kórusok hagyomány-, szépség- és értékteremtő dalosai érkeztek advent harmadik vasárnapján Cserszegtomajra, hogy énekükkel tegyék meghitté az ünnepvárást. A településen 2005 óta van hagyománya az adventi kórusfesztiválnak."Nem volt még ilyen irányú kezdeményezés és úgy gondoltuk, hogy a zene mindenkit összehoz. Az első kórustalálkozón, ha jól emlékszem három kórus vett részt. Azóta nagyon kibővült. Most már a jövő évben, a 20. évfordulóját ünnepeljük a kórustalálkozónak. A mai napon hét kórus szerepel. Nagyon-nagyon könnyű megszólítani a kórusokat. Nagyon szeretnek énekelni, s tulajdonképpen egész évben ahová mi is meghívást kapunk, azok a kórusok önnek hozzánk."- adott tájékoztatást a találkozó életrehívója Koroncz Katalin.
A szervező kórus tagjait és a vendégeket Cserszegtomaj polgármestere, Bartha Gábor köszöntötte. Hangsúlyozva, hogy a találkozó a várakozás időszakában állandó települési programmá vált. Kiemelte továbbá, hogy a korábbi időszakok aktív kulturális életét vissza kell hozni Cserszegtomajra. Gondolatait követően gyújtotta meg a harmadik gyertyát a település koszorúján. " Közösségépítésben nagyon fontos, hogy a civil szervezeteket erősítsük. A közösségépítésben nagyon fontos, hogy egy olyan tradicionális rendezvény – mint ami itt ma örömvasárnapon történik- most is megrendezésre
kerüljön. Teljes erővel a képviselőtestülettel és magam is,azon vagyunk, hogy ahol most vagyunk onnan fölfele menjünk."- mondta Bartha Gábor polgármester.
Hat település jól ismert kórusainak előadásai mellett elhangzottak karácsonyi versek is. A közönség találkozhatott új arcokkal a színpadon. A 2024 februárjában,16 fővel alakult Vindornyafoki Százszorszép Női Klub tagjai első alkalommal vettek részt a találkozón. Lelkesen készültek a bemutatkozásra."iElőnybe részesültünk, mert Mátésné Anna több mint tíz évig itt énekelt Annuska. Őt bíztuk meg, őtőle kapjuk az ihletet. Mindenképp a szeretettel indul ez az egész, teljesen rábíztuk magunkat. Egy nagyon rövid kis énekkel készültünk. Mivel ez az első nekünk, hogy részt veszünk ilyenben. Nem tudjuk, hogy hogy működik, mint működik. de szeretettel jöttünk."- mondta Svidránné Pressing Ibolya a vindornyafoki kórus vezetője.
A találkozó nem verseny volt. Lélektől, lélekig szólt az ének Cserszegtomajon az ünnep jegyében. Első alkalommal úgy, hogy nem csak azok a kórusok léptek fel, akikkel a rendező Tátika Népdalkör, fennállása óta baráti kapcsolatot ápolt.
Hegedüs Éva - Keszthelyi Televízió