Ajánlott hírek
Ajánlott címkék
Egyéb tartalmak
.
oldal
/
kezdőlap / Híreink / Közélet / A lakosság képzésére is gondol Zalavár
2024. dec. 14. szombat | Zalavár
A lakosság képzésére is gondol Zalavár
Járdahálózat felújítás, kerékpárút építés, energetikai fejlesztés. Ez mind idén valósult meg Zalaváron. A település polgármestere Lucz József negyedik ciklusát kezdte meg, ebből másodikat a falu első embereként. A korábbi képviselők közül egy nem indult, helyette került be egy új, a többiek ismét bizalmat kaptak. A jövőre nézve is vannak már tervek, folyamatosan pályáznak ezért.

Ünnepi hangulatba öltözött már Zalavár. A faluban mindig ügyelnek arra, hogy a nagyobb ünnepekkor vidám jelenetekkel, életnagyságú figurákkal díszítsék fel a nagyobb tereket. Most is síelők, hóemberek jelzik, hogy itt a tél. A közösségépítés nagyon fontos a faluban. Számos eseményt szerveznek Zalaváron, ami ezt erősíti. Azonban a fejlesztések ugyanolyan fontosak. Magyar falus támogatásból elkészült például az a járdaszakasz, mely a legfontosabb helyszíneket köti össze, mint a templom, a buszmegálló, az óvoda, az orvosi rendelő, a közösségi színtér, a bolt és a játszótér. A gyalogosok mellett a bicikliseknek is kedveztek. 

„Az elmúlt évben volt a Zalavár-Sármellék összekötő kerékpárút szakaszának a kialakítása. Én úgy gondolom, hogy ez a település fejlődése érdekében egy rég várt álma volt. Hogy végre összeköttetésbe kerüljön nagy Balaton a Kis-Balatonnal, aminek egy szakasza most elkészült. Még további fejlesztés szükséges a jövőben, de úgy gondolom, hogy ez is idővel meg fog valósulni.” - mondta el Lucz József polgármester.

Energetikai fejlesztést is végrehajtottak. 47 millió forintot nyertek a községháza korszerűsítésére. Napelemes rendszert építettek ki, a hűtést és a fűtést pedig elektromos úton tudják megoldani. A polgármester hangsúlyozta, a következőkben a lakosság képzésére szeretnének hangsúlyt fektetni, erre is pályáztak. 

„Kisebb mennyiségű tárgyi eszközöket tudunk ehhez beszerezni ezekhez a képzésekhez, oktatásokhoz. Gyakorlatilag úgy gondoltuk a képviselőtestülettel, hogy eddig az épületeket fejlesztettük, a közintézményeinket és most jó lenne egy olyan pályázat is, amivel konkrétan a lakossággal tudnánk foglalkozni és őket támogatni, erkölcsileg fejleszteni akár.” - sorolta a település első embere.

A település vezetésének több konkrét terve is van a jövőre nézve. A kedvezőtlen gyermeklétszám miatt nem tudják működtetni az iskolát Zalaváron. Az épületet viszont hasznosítani szeretnék. 

„Ezt nyilván körüljártuk előtte, mivelhogy alapítványokat kérdeztünk, Waldorf-iskolákat előtte, mert nyilván iskolai oktatást szerettünk volna itt létrehozni. De mivel hogy ez nem jött össze és most az az álláspontunk, hogy oktatásképzést szeretnénk, felnőttoktatást az intézményben. És ezért így kívánjuk meghirdetni ezt az épületet, értékesítésre. A legutolsó képviselő-testületi ülésen döntöttünk róla és így gyakorlatilag magánerő bevonásával szeretnénk ezt fejleszteni.” - véli a vezető.

E mellett egy, a repülőtér nyugati oldalán lévő külterületi utat is szeretnének fejleszteni. Így a terület megközelítésének lehetősége javulna. 

Lendvai Bianka - Keszthelyi TV

| 2024. dec. 12. csütörtök 19:15 | Zalavár
Most is nagyon várták a helyiek és a látogatók is, hogy megnézhessék ezt a hatalmas alkotást.
| 2024. feb. 7. szerda 18:05 | Zalavár
Sikeres évet zárt Zalavár. Beruházások valósultak meg és támogatásokra is jutott a költségvetésből.
| 2023. dec. 5. kedd 19:04 | Zalavár
Magyarország egyik legnagyobb beltéri betlehemével büszkélkedhet Zalavár.
| 2023. nov. 16. csütörtök 15:15 | Sármellék
Bulgáriai gyerekek vendégeskedtek Sármelléken.
| 2023. nov. 15. szerda 16:38 | Sármellék-Zalavár
A beruházás a helyiek közlekedése mellett a kerékpáros turizmust is szolgálja.
X. évfolyam 24. szám
Megjelenés: 2024. december 20.
00:00
Képújság
06:00
Göcsej Filmfesztivál
06:52
Göcsej Filmfesztivál
06:56
Savaria Filmfesztivál
07:49
Göcsej Filmfesztivál
08:00
08:30
Határtalan
09:00
Göcsej Filmfesztivál
09:52
Göcsej Filmfesztivál
09:56
Savaria Filmfesztivál
10:49
Göcsej Filmfesztivál
Cím:
8360 Keszthely, Kossuth L. u. 45.
Telefon: 06 83 / 320 200
Mobil: 06 30 / 427 7341
 
Weboldalunkon cookie-kat (sütiket) használunk, hogy személyre szóló szolgáltatást nyújthassunk számodra.