Az egy hetes KÖZGÁZ program zárónapján vetélkedtek az iskola tanulói az aulában. Két csoport, a pirosak és a zöldek mérték össze tudásukat a hagyományos rendezvényen. A közös élményeket nyújtó programot az iskola fennállása óta megtartják. Az országos középiskolai rangsor élmezőnyében, a 23. helyen található intézményben a szakmák oktatása mellett, nagy gondot fordítanak a közösségépítésre, a kikapcsolódásra. Az idei Közgáz hét programja a „Vissza a jövőbe, vissza a Közgázba” címet kapat. Talán azért is, mert Keszthely is visszavárja a fiatal szakembereket."Nagyon laza hetünk volt hála Istennek. Egész héten többnyire rövidített órák voltak a délutáni programok miatt. Kedden is volt egy előadás délután, szerdán is volt, amin én sajnos nem tudtam részt venni, de a többiek elmondása alapján nagyon jó volt. Egy fiatal srác beszélt irodalmi témákról, de a többiek azt mondták, hogy nagyon tetszett nekik, hiszen az ő nyelvükön meg tudta őket szólítani."- nyilatkozott Bontó Mátyás, az iskola tanulója.
A Szeretlek Magyarország mintájára rendezték meg a vetélkedőt, stílusosan Szeretlek Közgáz címmel. Az A és B évfolyamosoknak összetett feladatsorokat kellett elvégezni. Hungarikumokkal kapcsolatos kérdések is voltak, de az iskolával összefüggő vidám tippelésk is pontot hoztak a csapatoknak. A vetélkedőt végül a zöld csapat nyerte. De a hét nem csak játékból és vetélkedésből állt, nagy hangsúlyt fektettek a karrierépítésre, a tervezésre is."/Reméljük ez a heti program, amelyben olyan előadások voltak, hogy tanácsom húsz éves önmagamhoz, karrier, üzletépítés amelyet két menedzser tartott. Ungvári Péter és Berze Márton. Vagy az a rendkívüli magyar óra, amit Varga Vencel tartott és felhívta a figyelmet az identitásra, a kultúrára, az irodalom szeretetére. Amikor stressz ér minket, amikor nehéz lesz az élet, legyen gyökerünk ahova visszatérhetünk. Azt gondolom, ezek nagyon-nagyon fontos gondolatok a mai fiatalok számára, hogy legyen gyökerünk, indentitásunk. És ez a hungarikumos, vagy KÖZGÁZ szeretlek vetélkedő pedig ebből a folyamatból alakult ki. Legyünk büszkék! Legyünk büszkék az iskolánkra. Legyünk büszkék a hazánkra."- mondta Páhi Sándorné Szalai Éva igazgató.
Az iskola idei ifjúsági hetének záró pillanataiban elhelyezték az udvaron azt az időkapszulát, ami tartalmazza minden tanuló vágyait, elképzeléseit. A kapszulát 10 év múlva, egy érettségi találkozón bontják ki.
Hegedüs Éva - Keszthelyi Televízió