8800 m2-en 1210 tonna aszfaltot használtak fel az útszakasz felújítására. Az egy réteg aszfalt lefektetése mellett feltöltötték és tömörítették a padkaburkolatot. A munkálatok nettó önköltsége 45,3 millió forint volt.
„Remélem, folytatódik a Magyar falu program és ez megy minden településen sorba, tovább és ez a környék lakosságának a jobb közlekedését a városok fele is biztosítja és lehetővé teszi” - fejezte ki reményét Bohár István polgármester.
A munkát saját kivitelezésben készítette el a Magyar Közút Keszthelyi Mérnöksége. A saját gépeknek is köszönhetően a munka gyorsan zajlott. Október 24-én történt meg az útpálya előkészítése profilmarással, november 11-én pedig le is vonultak a területről. Két évvel ezelőtt a Magyar falu útfelújítás program keretében országszerte vásároltak aszfaltbedolgozó gépláncokat.
„Az elmúlt esztendőben már tíz ilyen géplánc dolgozott az országos közúthálózaton. Ez az egyik olyan munka, amelyet saját kivitelezésben készítettünk a saját gépláncunkkal. Ezáltal lényegesen kedvezőbb áron tudtuk megvalósítani a felújítást. Igaz, hogy csak az egyszerűbb feladatokat tudjuk elvégezni, de úgy gondolom, hogy ez egy elég jelentős előrelépés az útfenntartás területén” - mondta Mórocz József, a Magyar Közút Zala Megyei Igazgatóságának igazgatója.
A kormány az elmúlt évek alatt jelentős forrásmennyiséget mozgósított a 2010előtt felhalmozott hatalmas útkarbantartási lemaradás ledolgozása érdekében – mondta el az útátadón Nagy Bálint közlekedési államtitkár. Célul tűzték ki, hogy az autópályák elérjék az országhatárokat, a megyei jogú városok gyorsforgalmi úthálózattal legyenek összekötve, illetve a falvakból pedig 30 percen belül elérhetőek legyenek a gyorsforgalmi utak. Utóbbi feladatot a Magyar falu program forrásai is segítik.
Nagy Bálint államtitkár: „Örülünk annak, hogy hozzá tudott járulni a kormány ahhoz, hogy a település tovább tudjon fejlődni, az itt élő embereket, illetve a helyben maradást tudja még inkább segíteni. Az a célunk és az a feladatunk, hogy ezt az infrastruktúraépítő munkát, amit az elmúlt években Magyarország Kormánya megkezdett, ez a jövőben is folytatódni tudjon.”
A kormány kiemelt figyelmet fordít az útfejlesztési programokra. Ezek élénkítik a gazdaság- és iparfejlesztéseket, a turizmust, valamint növelik a helyiek életminőségét.
Hársfalvi Ákos - Keszthelyi TV