Ajánlott hírek
Ajánlott címkék
Egyéb tartalmak
.
oldal
/
kezdőlap / Híreink / Kultúra / Figyelő fülekkel a négylábúakért
2024. szep. 17. kedd | Keszthely
Figyelő fülekkel a négylábúakért
Kutyabarát workshopot szervezett a Civil Pódium Egyesület. A kerekasztal beszélgetésen egyebek között a felelős kutyatartásról, a jogalkotás naprakészségéről Sziládi-Kovács Tibor egyesületi elnök beszélgetett Dr. Vetter Szilviával, az Állatvédelmi Központ vezetőjével , és Csere Andrással, a Hotel Helikon igazgatójával.

Míg régebben inkább a ház vagy birtok őrzésére tartottak az emberek kutyát, addig mára már ez a szemlélet megváltozott. Már nem munkára használják őket a legtöbben, hanem családtagként, társként, vagy éppen terápiás állatként tekintenek rájuk.  

A felelős állattartás kérdése folyamatosan előtérbe kerül. Ennek aktuális helyzetéről tartottak kerekasztal-beszélgetést Keszthelyen. Dr. Vetter Szilvia, az Állatorvostudományi Egyetem Állatvédelmi Központjának vezetője úgy fogalmazott, hogy bár rengeteget javult az itthoni helyzet, de még mindig sok feladat vár a téma ismertetését magára vállalókra.

„A közös ügyünk, az Állatvédelem Alapítvány, - az egyetlen törvény, állam által létrehozott állatvédelmi alapítvány – és nekünk a legfontosabb feladatunk, hogy minden lehetséges fórumon, népszerűsítsük a felelős állattartást és az állatvédelmet, mert embervédelem sem képzelhető el állatvédelem nélkül. És ahhoz, hogy a következő felnövő generációnak a felelős már egy alapvetés legyen, bizony az kell, hogy őket érzékenyítsük.”

Keszthely 2022-ben felújított és újranyitott szállodájában idén nyáron folyamatosan 95 % felett volt a kihasználtság. A vendégek meghatározó része kis kedvencével együtt érkezett, erről már Csere András beszélt. Az intézmény vezetője szerint turisztikai szempontból is fontos, hogy lehetőséget kínáljanak a szálláshelyek a kisállatok fogadására.

„Az idelátogatóknak nyilván azért hasznos, mert nem kell azzal foglalkozni, hogy most azt a kisállatot hova tegye, arra az adott pár napra, vagy szabadságra, vagy wellness hétvégére tudja magával vinni és gyakorlatilag egy: sem a kutya, sem a gazdi nem fog az életritmusból kizökkenni, kettő: el tudja látni az állatát. Nekünk nyilván ez egy piaci rés, egy lehetőség, megtalálni egy olyan plusz réteget, aki ugyanúgy ellátogat hozzánk.”

A Civil Pódium Egyesület 2024-ben alakult Keszthelyen, célja a kultúra és művészet képviselete, a turizmus fejlesztése, a közösségépítés, valamint közösségi platformok létrehozása. Második programjukat hagyományteremtő céllal szervezték meg, és az állattartóknak igyekeztek kedvezni.

„Egyesületünk ugye nemrégiben alakult, és fő célkitűzése olyan ügyeket felkarolni, amely a társadalomban fontos ügyként szerepel, ilyen például a felelős állattartás és az állatvédelem, és fontosnak tartjuk, hogy ezt mindenféle platformon népszerűsítsük.” - nyilatkozta Sziládi-Kovács Tibor, a Civil Pódium Egyesület elnöke.

Nagy Bálint közlekedésért felelős államtitkár, a rendezvény fővédnöke szerint a felelős állattartás népszerűsítésében nagy szerepet játszik, hogy a magyar állam kedvezményekkel segíti a házi kedvencek közösségi közlekedését.

„Közlekedési szempontból is nagyon fontos, hogy segítsük az állattal, pl.: kutyával utazóknak a lehetőségeit. Ugye idén, tavasz elejétől egy tarifareform került bevezetésre, ami sok egyéb kedvezményezett mellett a kutyásokat is érinti, hiszen 500Ft-os jeggyel tudnak távolságtól függetlenül utazni a kutyákkal, illetve az országos kutyabérlet is bevezetésre került 1890Ft-ért, ami pedig azt jelenti, hogy hogyha valaki egy hónapban 4-nél többször utazik már kutyájával, akkor értelemszerűen érdemes neki ezt is megvásárolni.”

Az állatvédelemre egyre nagyobb hangsúlyt fektetnek Magyarországon. Az elmúlt időszakban többször szigorodott a kedvencek tartására vonatkozó törvény.

Pelikán Péter - Keszthelyi TV

 

| 2024. okt. 2. szerda 19:15 | Cserszegtomaj
A negyedik kutyás napon szépségverseny és számos bemutató várta az érdeklődőket,
| 2024. júl. 15. hétfő 19:15 | Keszthely
Ötödik alkalommal szervezték meg a Dog Beach Festet a Keszthelyi Kutyás Park és Piknikkertben.
| 2024. júl. 11. csütörtök 19:15 | Keszthely
Vigyázzunk a kiskedvenceinkre is a hőségben!
| 2024. júl. 1. hétfő 19:15 | Keszthely
Egy aknában rekedt az eb.
| 2024. jún. 25. kedd 19:15 | Keszthely
Svájci fehér németjuhász találkozó és sportnap volt a tóparton
11:15
Diagnózis
11:54
Savaria Filmfesztivál
12:00
Képújság
18:00
Vajtó és a világ
18:51
Sporttárs
19:24
Hargita TV
19:43
Savaria Filmfesztivál
20:00
20:30
Határtalan
21:00
Vajtó és a világ
21:51
Sporttárs
Cím:
8360 Keszthely, Kossuth L. u. 45.
Telefon: 06 83 / 320 200
Mobil: 06 30 / 427 7341
 
Weboldalunkon cookie-kat (sütiket) használunk, hogy személyre szóló szolgáltatást nyújthassunk számodra.