Ajánlott hírek
Ajánlott címkék
Egyéb tartalmak
.
oldal
/
kezdőlap / Híreink / Közélet / Szereti a közönség a sétálóutcai koncerteket
2024. júl. 18. csütörtök | Keszthely
Szereti a közönség a sétálóutcai koncerteket
Népszerű a két hete indult a “Sétáló Utca Zene” programsorozat. Az elmúlt időszakban és az elkövetkezendő másfél hónapban többnyire amatőr zenekarok léptek illetve lépnek fel itt. Hetente két-két alkalommal lesznek könnyed zenei produkciók a sétálóutca és a Fejér György utca találkozásánál.

Kedden a Longstep 4kusztik koncertezett a keszthelyi sétálóutcán. A “Sétáló Utca Zene” programsorozat kisebb, helyi együttesek, énekesek számára biztosít fellépési lehetőséget. A közönség vegyes: vannak, akik csak áthaladnak, mások hosszabb ideig is elidőznek, míg egyesek kimondottan a program miatt érkeznek. Kozma Bernadett a barátnőivel érkezett: "Borozunk és sörözünk. A barátnőimet hoztam el ide. Céltudatosan érkeztünk, ugyanis a Longstep zenekart ismerem már az alakulásuk óta. Szinte gyerekkoruk óta ismerem őket, meg barátom is játszik a zenekarban. Kísérem, amikor csak tudom, meglátogatom őket, meghallgatom a zenéjüket, nagyon tetszik. Most a barátnőimnek is megmutatom ezt a klassz, jó hangulatú zenekart - osztotta meg velünk.

A sétálóutcai zenélés nem idén kezdődött: a nyári szezonban már több éve érkeznek ide helyi és a környékről elszármazott, országos ismertségű énekesek, zenészek és együtteseik. A programsorozat a hosszú múltra visszatekintő “Street Fest” szellemi örököse, így vannak visszatérő előadók is. A Longstep 4kusztik sem először lépett fel a kis színpadon: "Az egyik legjobb koncertélményünk itt, Keszthelyen volt. Ez szerintem körülbelül két éve történhetett. Rengetegen voltak. Ugyanitt, ezen a kis színpadon játszottunk és nagyon feltöltött minket is a közönségnek a szeretete, és szerintem mi is feltöltöttük a közönséget" - árulta el az énekes, Bakonyi Nikolett.

Vannak olyan napok, amikor nem csak egy, hanem két fellépő is bemutathatja tudását. Általában három órásak ezek a koncertek. A szervező Goldmark Károly Művelődési Központ szerint sikeres a program - egyrészt a zenészek körében, mert örömmel mondanak igent a felkérésekre, másrészt a közönség és a vendéglátósok is várják az utcai zenélést. Stadler Tímea Kinga, az intézmény igazgatója hozzátette: "Láthatóan sokkal foglaltabbak este a teraszok, mint mondjuk az első estén, hogyha ezt nézzük. Sikeres Keszthely város tekintetében is, mert így akkor nem csak a Balatonon strandolók, fürdőzők kapnak egy jó programot, hanem azok, akik esetleg az esti órákban fagylaltoznak, vagy csak a belváros épített örökségét szeretnék megnézni. Közben megállnak és egy kellemes hangulatú zenét élveznek közben."

Augusztus végéig heti két-két napon lesz koncert a keszthelyi sétálóutcában. A részletes program több helyen is fellelhető az interneten, például ide kattintva.

Tüskés Balázs - Keszthelyi Televízió

| 2025. máj. 8. csütörtök 19:10 | Keszthely
Általános iskolásoknak koncertezettaz Igricek Együttes.
| 2025. máj. 5. hétfő 19:15 | Keszthely
Változatos programokkal várták a keszthelyi Balaton-parton az érdeklődőket.
| 2025. máj. 5. hétfő 19:15 | Balatongyörök
Zenével, finom falatokkal és jó hangulattal várták a vendégeket szombaton Balatongyörökön.
| 2025. máj. 5. hétfő 19:15 | Keszthely
Koncerttel és Mária-koronázással ünnepelték az édesanyákat Keszthely katolikus templomaiban.
| 2025. ápr. 30. szerda 19:15 | Keszthely
Egy francia dalkör négy napos látogatásra érkezett Keszthelyre. A kapcsolatfelvételt ők kezdeményezték a Salve Regina kórussal.
XI. Évfolyam 8. Szám
Megjelenés: 2025. április 25.
12:00
Képújság
18:00
Sporttárs
18:32
Hargita Tv
18:52
Göcsej Filmfesztivál
19:00
Híradó
19:45
Balasport 2025
20:15
Hargita Tv
20:34
Természetvédelem határok nélkül
21:00
Sporttárs
21:32
Hargita Tv
Cím:
8360 Keszthely, Kossuth L. u. 45.
Telefon: 06 83 / 320 200
Mobil: 06 30 / 427 7341
A Keszthelyi Televízió médiaszolgáltatási tevékenységét a Médiatanács a Médiatanács Támogatási Program keretében támogatja.
 
Weboldalunkon cookie-kat (sütiket) használunk, hogy személyre szóló szolgáltatást nyújthassunk számodra.