A Családok Helikonjának első napján idén is sor került egy szakmai fórumra. A helyi és környékbeli szervezeteket várták egy beszélgetésre, kapcsolatépítésre. Szó esett arról, hogy mit vár el az iskola a szülőtől, és a szülő az iskolától. Hada Zsuzsanna pszichiáter kiemelte, fontos, hogy az oktatási intézmények és a családok folyamatosan kapcsolatban legyenek egymással, és létrejöjjön közöttük egy párbeszéd.
„A gyermek a mi szemünk fénye, a közös kincsünk, de ők azok, akikkel az iskola nevelési területen foglalkozik, szülő pedig szintén nevelési területről. Igen ám, de egészen mások az elvárások. Be kell valljam, hogy a kutatásaink azt mutatják, hogy nem is áll olyan távol az az elvárás, amit az iskola vár el a szülőtől, vagy a szülő vár el az iskolától. Ebben az évben megpróbáljuk ezt körbejárni, egy párbeszédet szeretnénk folytatni.” - emelte ki a pszichiáter.
Hada Zsuzsanna köszönetet mondott Keszthelynek azért, hogy immár harmadik éve befogadja ezt a rendezvényt. Kiemelte, a családok évében talán még fontosabb a 21. század kihívásairól beszélni, hiszen ma olyan nehézségekkel is szembetalálják magukat a családtagok, amelyek néhány évtizeddel ezelőtt még nem voltak jellemzőek.
„A net megjelenése, arra gondolunk, hogy a válások száma megnövekedett, és emiatt a család fogalma is átalakult. Nagyon fontos gondolat, hogy 1994-ben az ENSZ létrehozta azt a gondolatot, hogy a családokat középpontba fontos állítani, és 2014-ben az ENSZ főtitkára egy proklamációt adott, amelyben arról beszél, hogy a családok mindenféle vonatkozásban fontosak. Akkor is, ha ezek egyszülős családok, ha teljes családban él valaki. Tehát átalakult, a nagycsalád például kevésbé jelenik meg, holott nagyon fontos lenne.” - tette hozzá Hada Zsuzsanna.
A program második napjára a gyerekeket is várják a szervezők. 15 órakor a Fő téren a Csány-Szendrey iskola Daloskedvűek kórusa nyitja a rendezvényt, majd a résztvevők közösen vonulnak le a Balaton-partra. Itt modern tánc bemutató és számos gyermekkoncert várja a családokat. Mindezek mellett lesz kézműves sarok, játszóház és villám rajztanfolyam is. A fesztivál zárásaként idén is lufik segítségével kelnek szárnyra a gyerekek kívánságai.
Regman Karola - Keszthelyi TV