A FeHoVa kiállítás központi részén láthatta a közönség a Vadászati Múzeum standját. A négy nap alatt 60 ezer látogatót regisztráltak, akik mind szembesülhettek a Keszthelyről érkezett trófeákkal. Windisch-Grätz Ferenc József gyűjteményéből válogattak a rendezők. A híres vadász Magyarországnak adományozta a közel 300 trófeából álló gyűjteményét. Ebből 50 darabot mutattak be a szakkiállításon; orrszarvútülköket, elefántagyarakat, kafferbivaly trófeákat és más igazi ritkaságokat is tartalmaz az egyedülálló keszthelyi gyűjtemény.
Tóth Csaba, múzeumigazgató: „Már akkor világhírű volt, amikor 1969-ben Magyarországnak ajándékozta a herceg. Ebben Nagy Endrének – Bandi bácsinak – elég komoly szerepe volt. Ők nagyon jól ismerték egymást és már akkor ők egyetértettek abban, hogy Afrika nem lesz biztonságos hely egy ilyen gyűjteménynek a hosszú távú megőrzésében. És volt még egy nagyon érdekes kitétele a hercegnek; a végrendeletében az szerepelt, hogy valamennyi trófeáját méltó helyen és egy helyen kell kiállítani.”
A Vadászati Múzeum igazgatója a szakkiállítás értékelése kapcsán elmondta, a rendezők szándéka az volt, hogy a jubileumi FeHoVa a régi nagy vadászok előtt tisztelegjen. Ezért kérték fel a keszthelyi múzeumot ennek a gyűjteménynek a bemutatására. Tóth Csaba hangsúlyozta, hogy minden alkalmat megragadnak arra, hogy ismertessék az emberekkel, a mára már védett státuszt élvező és vadászható fajokat.
„Egy vadászati múzeumban – akár itt Keszthelyen, akár ezen a négy napos szakmai napon – megkeresnek bennünket, mindig igyekszünk elmondani, hogy nekünk a feladatunk a sokat emlegetett biodiverzitás, a biológiai sokféleség bemutatása. Ismerjék meg a vadászható és a védett vadfajokat és ismerjék meg azt és fogadják el azt, hogy a vadászat és a természetvédelemnek a közös feladata, hogy ezeket az élőhelyeket, ezeket a fajokat kézben tartsa, megtartsa és védje” - nyilatkozta Tóth Csaba.
A FeHoVa kiállításon vadászók és nem vadászók is felkeresték a keszthelyi standot is. Tóth Csaba úgy véli, hogy sikeresen zárták ezt a négy napot. Az egyedülálló Windisch-Grätz gyűjteményt bárki megtekintheti a keszthelyi Vadászati Múzeum állandó kiállításában.
Hársfalvi Ákos - Keszthelyi TV