Aki augusztus 23-án este ellátogatott a Vonyarcvashegyi rendezvénytérre, azt láthatta, hogy pontyszeleteket forgat a séf paprikás lisztbe, pár perc múlva már süti is . Nagyobb mennyiségben a vonyarcvashegyi Ponty így jó fesztivál első napján. A ponty mellett más fajta ízletes balatoni halakat is kínálnak . Válogathatnak a halételek kedvelői. Az augusztusi, nyári idegenforgalmi szezont hosszabító halas programra nagyon sokan érkeztek Vonyarcvashegyre. A fesztivál hatodik alkalommal várja a vendégeket.
A település polgármestere a fesztivál nyitón is népszerűsítette a balatoni halakat. Véleménye szerint a jövőben törekedni kellene arra, hogy balatoni hal kerülhessen az asztalokra.
A Ponyt így jó fesztiválon adták át, immár hagyományosan a Legszebb konyhakert verseny díjait. 2017-ben is két kategóriában , közösségi kerteket és konyhakerteket értékelt a zsűri. A legszebb konyhakert díjat Molnár Istvánné vihette haza. Az eredmény mögött nagyon sok munka áll.
Vacsoraidőben kezdődött a fesztivál. Így sokan meg is kóstolták az igazi balatoni halakat. Az árusítóhelyeken gyorsan fogyott a halászlé, a sült és rántott hal. Joó Györgyné Tapolcáról érkezett családjával, hogy egy kellemes estét töltsenek el balatoni halak kóstolása mellett. Ő is igazi Balatonból fogott halat enne szívesen, de mint mondta ritkán juthatnak hozzá.
A Ponty így jó fesztivál három napon át szórakoztató programokat is kínál. A változatos halételek, zamatos balatoni borok mellett esténként koncertek és utcabál várja a látogatókat.
Hegedüs Éva - Keszthelyi Televízió