Fergeteges rockkoncerttel várta a zenekedvelőket a Balaton-partra a The New Divide zenekar. Az Egyesült Államokban 2006-ban alakult banda a kezdetektől járja a világot, Keszthelyen is már másodszor lépnek fel. Zenéjükkel és dalszövegeikkel egy keresztény szellemiséget szeretnének közvetítetni a fiatalok számára.
„A dalaink nagy része azokról a dolgokról szól, amelyekben mi hiszünk. A zenénket arra használjuk, hogy megosszuk a hitünket másokkal, és hogy azokról a dolgokról meséljünk, amelyek igazán fontosak számunkra. Játszunk keményebb zenét, szerelmes dalokat, és lassú számokat is, de mindegyik szerzeményünk arról szól, amiben mi hiszünk.” - mondta a zenekar vezetője, Andy Ziesemer.
A keszthelyi koncert az egyik állomása volt az oregoni zenekar balatoni koncertkörútjának. A programot a budapesti Golgota Gyülekezet indította útjára, ennek köszönhető, hogy az együttes már második alkalommal lépett fel a városban. A gyülekezet vezetője azt mondja, fontosnak tartják, hogy az általuk közvetített üzenet eljusson a fiatalokhoz.
„Szeretnénk a fiatalokat megszólítani, mint egy keresztény szervezet. Hiszünk abban, hogy a Biblia üzenete, az valós a mai ember számára is, a mai fiatalok számára is. Szeretnénk kortárs eszközöket megragadva ezt átadni a fiataloknak. A Balaton úgy jött a képbe, hogy itt van mindenki nyáron, és szeretnénk ott lenni, ahol az emberek is vannak.” - tájékoztatott Viczián Tamás, a budapesti Golgota operatív vezetője.
A vasárnapi koncertben fontos szerepet vállalt a helyi Golgota Gyülekezet is, akik Keszthely mellett a csopaki és a balatonfüredi fellépéseket is megszervezték. A helyi gyülekezet lelkipásztora azt mondja, vannak, akik már kifejezetten keresik az együttes lemezeit, és szívesen vesznek részt a koncertjeiken, így a jövőben is terveznek hasonló programokat.
„Úgy látom, hogy a várostól van is nyitottság arra, hogy ilyen különböző programokat befogadjon. Pár hónapja volt egy dixieland zenekar, amit szintén ide szerveztem, az a Balaton Színházban volt, 300 nézővel, és nagy sikerrel talán. Igyekszem több programot is szervezni ide Keszthelyre is, és ahol csak ismerem, egyre több helyszínre eljuttatni ezeket a különböző amerikai, és egyéb külföldi bandákat.” - emelte ki Márki Péter, a keszthelyi gyülekezet lelkipásztora.
Az esős, borongós idő ellenére többen is kíváncsiak voltak az oregoni zenészekre a Zenepavilonnál. Akiknek tetszett az együttes zenéje, az idén még Csopakon és Balatonfüreden élvezhetik a tengeren túli dallamokat.
Regman Karola - Keszthelyi TV