+36-83-320-200
8360 Kossuth L. u. 45.
kezdőlap / hírek / Túrával búcsúztatták az évet a természetbarátok
2023. január 3. kedd 14:04 - Gyenesdiás
Túrával búcsúztatták az évet a természetbarátok
Évzáró túrát tartott a gyenesdiási Forrásvíz Természetbarát Egyesület. Az eseményre szép számmal érkeztek tagok és hozzátartozóik. A Nagymezőn értékelték az elmúlt évet és a 2023-as tervekről is beszámoltak. Elhangzott, az egyesület tavaly is számos sikert könyvelhetett el.

Kellemes, tavaszias időben vágtak neki a túrázók a Keszthelyi-hegységnek az év utolsóelőtti napján. Az útvonalat úgy választották meg a szervezők, hogy gyerekeknek és időseknek is könnyen teljesíthető legyen. A túra szimbolizálta azt a lendületet is, amellyel az egyesület 2022-ben működött. Több program szervezésében vettek részt, és a tagok is aktívan tevékenykedtek egész évben. 

„Gyenesdiáshoz nagyon régóta kötődöm. Igaz, hogy keszthelyi vagyok, de ide kötnek a gyökerek, és évek óta részt veszek ezen a túrán, körülbelül 10-12 éve. A polgármester urat meg személyesen ismerem, illetve a nejét is, az elnök asszonyt.” - mondta egy résztvevő, Poti Róbert.

Az egyesület az év elején madárkarácsony akciót hirdetett, és a NABE Víz Napja rendezvényeihez is csatlakoztak. Hetedik alkalommal szervezték meg a „LEPKE” teljesítménytúrát. Az elmúlt években számos túraútvonalat, forrást és pihenőt tettek rendbe a Keszthelyi-hegységben. Nagy sikerrel szervezik a Rügyfakadás Tavaszünnep című rendezvényt, és folyamatosan zajlik az egy ház, egy szőlő programjuk.                     

„A programjainkat meg tudtuk valósítani az idei évben, amik már hagyományosnak mondhatóak. Tehát a közösségek megint együtt tudtak ünnepelni, illetve egybe tudtak forrni. Hagyományos programjaink voltak a Víz-napi Balcsi Party, illetve ott a Nők a Balatonért Egyesületnek a gyenesdiási Balaton koszorúzását szerveztük. Aztán a Föld napja alkalmából Rügyfakadás Tavaszünnep, túraútvonalak festése, aztán Diós települések találkozója. Tehát ezek így mind ott voltak az idei évben.” - tájékoztatott Gálné Németh Ildikó, a Forrásvíz Természetbarát Egyesület elnöke.

A Forrásvíz Egyesület idén ünnepli fennállásának 25. évfordulóját. Az elnökség novemberre tervez egy nagyszabású ünnepséget, addig is folytatódnak a korábban elindított programok. 2023-ban célul tűzték ki az oktatást és szemléletformálást, a szemléltető tanösvények és információs táblák megújítását.            

Regman Karola - Keszthelyi TV

galéria
1
2
3
4
további híreink
 
Napjainkban több, mint száz tagot számlál az egyesület.
 
Az ügyben keletkezett iratokat megküldték a Keszthelyi Járási Ügyészségnek.
 
A Magyar Vitorlás Akadémia jóvoltából egy aktív sportnapban lehetett része a családoknak.
 
A Várkertben rendezték meg a keszthelyi hősök napját.
 
Átadták a kutyás strandhoz vezető felújított vasúti átjárót.
 
A Kossuth Lajos utcában térkövezték le a gyalogutat, a beruházás mintegy 23 millió forintba kerül.
balatoni krónika
 
Híradó
 
Szignatúra
 
online adás
 
fő téri kamera
 
Keszthelyi Szemmel
 
Objektív
 
Balatoni Mozaik
 
Más-Kép(p)
 
Mire Vágyik a Nő?
 
Önkormányzati híradó
 
Szezon Kosár
 
Hittel, lélekkel
 
Négy láb nagy szív
 
Rigmus