Higgadtan és összeszedetten álltak neki a versenyzők az előttük lévő feladatlapnak. A következő két órában matematikából, fizikából és informatikából mérettek meg egymással. 3 megyéből érkeztek a jubileumi versenyre, Balatonlellétől egészen Sümegig. A komplex megmérettetésre idén 11 iskolából neveztek.
Podányi Judit matematika és fizika szakos tanár: „Nagy odafigyelés kell, meg szorgalom, kitartás. Önként vállalták a gyerekek a versenyre való készülést, és azért ez egy nagy pluszt jelent. Mindenképpen nagyon jó, nagyon régóta járunk ide balatonlellei iskolából, és az elmúlt három évben a kupát is sikerült elnyernünk.”
Sokan már rutinosan oldották meg a feladatokat, nem riadtak meg a nehezebb példáktól sem. Ugyanakkor vannak, akik most először próbálják ki magukat.
Bálint Orsolya versenyző: „Nehezek voltak a feladatok és érdekesek. Nagyon tetszett a verseny, és hogyha lenne 9.-ben is, akkor szívesen indulnék akkor is."
Az iskolák maguk választották ki küldötteiket, azokat a diákokat, akik az adott tantárgyból a legjobban teljesítettek. Farkas László elmondta, hogy ez a próbatétel arra is jó, hogy a diákok és a tanárok olyan folyamaton menjek végig, amely már felkészíti őket a következő éles megmérettetésre, a felvételire.
„Ezen a versenyen a pályaválasztás előtt lévő diákok, tehát nyolcadikos diákoknak van meghirdetve, már csak azért is, hogy egy kicsikét beletekintsenek a gimnázium életébe és mi is megismerjük azokat a diákokat a környéken, akik majd a matematika tagozat legprominensebb diákjai lesznek, és ezt bizonyították is, mert ez mindig így van, hogy a mi versenyeinken, ami a középiskolás verseny, ezek a diákok érnek el legjobb helyezést. Abban az iskolában, ahol tehetséggondozás van, ott nekünk már kevesebbet kell hozzátenni, hiszen van egy alap. Ezért mi is ezt a versenyt azért tartjuk fenn, hogy ez a felkészülés egyúttal nekünk is sokat jelent, hiszen már edzett diákokat kapunk az általános iskolából” - nyilatkozta Farkas László szervező, a Vajda János Gimnázium tanára.
A verseny után természettudományos témájú előadásokkal várták a gyermekeket és a felkészítő pedagógusokat. A kísérletek látványos, és érdekes kikapcsolódást nyújtottak a megfáradt versenyzőknek. Matematikából és fizikából keszthelyi diák végzett az élen, a csapatversenyt a balatonlellei iskola nyerte.
Farkas Adél - Keszthelyi TV