Zenefelismerés, logó és névpárosítás valamint a bankjegyeken található személyek kitalálása is feladata volt azoknak, akik a pénzügy-számviteli ügyintéző szak iránt érdeklődtek. A játékok sokaknak nyerték el tetszésüket
„Tetszett ez az iskola. Még megnézném az Asbóthot is és más iskolákat is, de ide szeretnék jelentkezni.” - mondta el Benkő Rebeka.
A logisztikai technikus képzéssel kapcsolatban kirakós és egyéb társasjáték várta a fiatalokat. A termekben filmeket is vetítettek az iskolai életről, hogy még vonzóbb legyen a fiataloknak a képzés.
„Megyek még mindenképpen nyílt napokra, de eddig nekem nagyon tetszik a Közgáz. Érdekes, amivel itt foglalkoznak.” - fogalmazott Szili Bálint.
A pedagógusok mellett a jelenlegi közgázosok is segítettek a játékoknál. Tőlük is lehetett kérdezni az oktatásról, így első kézből értesülhettek az általános iskolások erről az intézményről.
„Én elsősorban mindig azt szoktam mondani, hogy eléggé családias iskola. Tehát mindenki ismer mindenkit, a felsőbb évesek az alsóbb éveseket. Nagyon jól mentorálják, illetve tényleg nagyon jó kapcsolat van köztünk. Nagyon jók a tanárok, rengeteg új ismeretet szerzünk.” - osztotta meg Pas Marcell a DÖK elnöke.
A nyílt napon a szülők is kaptak tájékoztatást arról, hogy milyen a technikusi képzés, valamint, hogy milyen szakmák vannak a Közgázban.
„Ezek a nyílt napok jók arra, hogy egyrészt látják a szülők, hogy hova hozzák a gyereket, tapasztalatszerzés. Megismerkednek az iskola hangulatával. És a szakmaválasztás mellett ennek van még fontos szerepe, hogy hova is hozom a gyereket, milyen is a hangulat, milyenek itt a diákok? Nagyon fontosnak tartjuk.” - ismertette Páhi Sándorné Szalai Éva igazgató.
Az elmúlt időszakban számos pályázaton nyert a Közgazdasági Technikum, melynek köszönhetően bővítették az eszközparkot és külföldi tapasztalatszerzést is biztosíthatnak a diákoknak. Az általános iskolásoknak a felvételi lapokat jövő februárig kell beadniuk. A középfokú iskoláknak a felvételi vizsgákat követően legkésőbb március 17-ig kell nyilvánosságra hozniuk a jelentkezők felvételi jegyzékét.
Lendvai Bianka - Keszthelyi TV