+36-83-320-200
8360 Kossuth L. u. 45.
kezdőlap / hírek / Látogatható a Kotsy-vízimalom
2022. szeptember 7. szerda 17:06 - Zalaszántó
Látogatható a Kotsy-vízimalom
Újra látogatható a Kotsy-vízimalom. A páratlan környezetben található ipartörténeti bemutatóhely felújítás miatt 2017-től nem fogadott látogatókat. Közel 10 milliós uniós támogatás tette lehetővé a malomépület és a hozzátartozó eszközök megújítását.

Zalaszántón, az egykori tulajdonos, Kotsy Nándor  nevét viselő vízimalom az 1960-as évektől üzemen kívül állt. 2000-ben megvásárolta a Balaton-felvidéki Nemzeti Park Igazgatóság.  Mint ipartörténeti látogatóhely 2005 óta fogadta a látogatókat egészen 2017-ig. Akkorra derültek ki  a 40-es 50-es évek kivitelezési hibái, amelyek nem kerültek felújításra. az elmúlt több mint 70 évben.

"Szükségessé vált a belső tereknek a felújítása. Amik elkoptak, amik elhasználódtak, azoknak a felújítása. Illetve a különböző felszín alatti beázások nyomainak az eltüntetése és a megakadályozása, hogy a későbbiek során ne ázzon be újra az épületnek a bemutató tere, ahol a látogatókat fogadjuk és ahol bemutatjuk ezeket a gépeket. Ennek érdekében egy uniós forrás segítségével sikerült 2021-ben elvégezni az összes felújítási munkát."- mondta el Sinka Gábor a Balaton-felvidéki Nemzeti Park Igazgatóság tájegységvezuetője.

Farkas Kornél molnár. Tárlatvezetőként  hűen mutatja  meg az egykor  mezőgazdasági termékek darálására, őrlésére  szolgáló malomban a gabona útját, A malom gépezetének működéséhez a vízienergiát használták fel, amit egy folyamatosan működő malomkerék biztosított. A Kotsy malomban a vízikerék az épületben található.

"Egy felújított,fölülcsapott vízikereket láthatunk itt. Belülre helyezte el a vízikereket, hogy nyáron ne süsse a nap és télen ne legyen kitéve a fagynak. Ennek a vízikeréknek az a feladata, hogy meghajtja a malmi berendezéseket.Azért fölülcsapott vízikerék, mert a kanalakba belefolyik a víz és a kanalat, ahogy a súly is nyomja lefelé beindul a vízikerék."- mondta Farkas Kornél tárlatvezető.

A malomépületben számos használati régi tárgy kapcsolódik a malom történetéhez, működéséhez.. Fotók, bárcanaplók szemléltetik a molnárok munkáját. Az egykori romos épület mára felújított fogadóépülete is sok látványt, érdekességet kínál. Épített modellen is látható a malom működése.

Hegedüs Éva - Keszthelyi Televízió

galéria
1
2
3
4
5
6
7
további híreink
 
A koncert előtt a keleti kultúra különböző részeivel ismerkedhettek meg az érdeklődők.
 
Mind a bölcsődében, mind az óvodákban tartottak az ünnephez kapcsolódó foglalkozásokat.
 
Idén is meghirdette a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal a húsvét zöldítő pályázatát.
 
Újdonságokkal várják az érdeklődőket.
 
A gyermekek után az időseket is oltási költségtérítéssel támogatja az önkormányzat.
 
Zala vármegye hét tanintézetének zeneiskolásai mérték össze muzikális tudásukat Keszthelyen.
balatoni krónika
 
Híradó
 
Szignatúra
 
online adás
 
fő téri kamera
 
Keszthelyi Szemmel
 
Objektív
 
Balatoni Mozaik
 
Más-Kép(p)
 
Mire Vágyik a Nő?
 
Önkormányzati híradó
 
Szezon Kosár
 
Hittel, lélekkel
 
Négy láb nagy szív
 
Rigmus