+36-83-320-200
8360 Kossuth L. u. 45.
kezdőlap / hírek / Kilencvennyolcan indultak a Nemzetközi Sakkversenyen
2022. augusztus 29. hétfő 13:35 - Keszthely
Kilencvennyolcan indultak a Nemzetközi Sakkversenyen
Immár negyvenegyszer volt Nemzetközi Sakkverseny Keszthelyen. Ez volt egyben a 13. dr. Hévízi László Emlékverseny is. A komoly partik mellett kikapcsolódásra, strandolásra is volt lehetőségük a sakkozóknak. A nemzetközi versenyen az idén kilencvennyolc nevező ült asztalhoz.

Nyolc napon át tartottak a küzdelmek a VSZK-ban. Minden korosztály képviseltette magát a rangos versenyen. A magas részvételi arány a színvonalas, profi szervezésének köszönhető. 

Szalai István - főszervező: „Nagyon szeretik Keszthelyt, hiszen öt országból rendszeresen jönnek, és az ország minden részéről pedig, Magyarországról mondhatom Debrecentől kezdve, Nyíregyházától Budapesten keresztül egészen Szombathelyig, Sopronig. Tehát szeretik Keszthelyt, mi meg örülünk, hogy ilyen népszerű ez a sakk sportág.”

A baráti hangulatú versenyen komolyan vették a sakkozók a partikat. Izgalmas játszmák voltak a nyolc nap alatt.

Györkös Lajos - versenybíró: "Volt persze egy-két magas színvonalú játszmánk, midenféleképpen lehet ilyen. Nemcsak aki megnyerte a versenyt, őneki több jó partija volt. De a hátsó táblákon is voltak egész elfogadható játszmák. ”

A nemzetközi sakkversenyt a tavalyi győztes, Ress Tamás nyerte meg. A FIDE mester jelenleg NB II-ben, az Esztergom színeiben játszik. 

Ress Tamás - FIDE mester: „Mint minden évben, most is nagyon jól éreztem magam. A mezőny szokás szerint nagyon erős volt. Nagyon szoros volt egészen az utolsó forduló közepéig, és csak akkor dőlt el az első hely sorsa.”

A megmérettetésen Czeglédi Barna Jr. második helyezést ért el. A képzeletbeli dobogó harmadik fokára Becskei Zoltán állhatott fel.   

galéria
1
2
3
4
további híreink
 
A koncert előtt a keleti kultúra különböző részeivel ismerkedhettek meg az érdeklődők.
 
Mind a bölcsődében, mind az óvodákban tartottak az ünnephez kapcsolódó foglalkozásokat.
 
Idén is meghirdette a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal a húsvét zöldítő pályázatát.
 
Újdonságokkal várják az érdeklődőket.
 
A gyermekek után az időseket is oltási költségtérítéssel támogatja az önkormányzat.
 
Zala vármegye hét tanintézetének zeneiskolásai mérték össze muzikális tudásukat Keszthelyen.
balatoni krónika
 
Híradó
 
Szignatúra
 
online adás
 
fő téri kamera
 
Keszthelyi Szemmel
 
Objektív
 
Balatoni Mozaik
 
Más-Kép(p)
 
Mire Vágyik a Nő?
 
Önkormányzati híradó
 
Szezon Kosár
 
Hittel, lélekkel
 
Négy láb nagy szív
 
Rigmus