+36-83-320-200
8360 Kossuth L. u. 45.
kezdőlap / hírek / Elkezdődött a 41. Nemzetközi Sakkbajnokság
2022. augusztus 23. kedd 15:48 - Keszthely
Elkezdődött a 41. Nemzetközi Sakkbajnokság
Elkezdődött a 41. Nemzetközi Sakkverseny, egyben a 12. Dr. Hévízi László Emlékverseny Keszthelyen.

Idén öt országból mintegy 100 versenyző érkezett a 8 napos megmérettetésre. A hagyományokhoz híven idén is a VSZK ad otthont a versenynek. A megnyitón Szalai István főszervező elmondta, a rendezvény népszerűsége töretlen. Ezt az indulói létszám is bizonyítja. Sok a fiatal is idén, ez egy remek alkalom arra, hogy teszteljék magukat. Dósa Zsolt köszönetet mondott a főszervezőnek, hogy több mint 4 évtizede számíthatnak rá a sakkozók. A rendezvényen részt vett Szabó László, a Magyar Sakkszövetség elnöke is, aki sok sikert kívánt a versenyzőknek. Felhívta a figyelmet arra is, hogy 2024-ben Magyarország rendezi a Sakkolimpiát, erre korábban nem volt lehetőség. Erre is várnak minden sportszeretőt. A keszthelyi viadal  vasárnapig tart.

galéria
1
2
3
4
további híreink
 
188 millió forintos plusz forrást kapott Hévíz a gyógyhelyfejlesztési projekthez kapcsolódóan.
 
A Bakonyerdő Zrt által rendezett döntőbe 19 erdőgazdaságból kerültek ki a legjobbak.
 
A szakmai döntnökök négy hagyományos és két mentes édességből választották ki a legjobbakat.
 
Autistákat és fogyatékkal élőket vitorláztattak a Keszthelyi Yacht Club tagjai.
 
Gere Nóra Éva költő és Ágh Márton látványtervező egy hónapot töltöttek Keszthelyen.
 
A 300 méteres szakasz a munkába járókat és a szállóvendégeket is kiszolgálja.
balatoni krónika
 
Híradó
 
Szignatúra
 
online adás
 
fő téri kamera
 
Keszthelyi Szemmel
 
Objektív
 
Balatoni Mozaik
 
Más-Kép(p)
 
Mire Vágyik a Nő?
 
Önkormányzati híradó
 
Szezon Kosár
 
Hittel, lélekkel
 
Négy láb nagy szív
 
Rigmus