Ajánlott hírek
Ajánlott címkék
Egyéb tartalmak
.
oldal
/
kezdőlap / Híreink / Kultúra / Omega emlékkoncert Keszthelyen
2022. júl. 26. kedd | Keszthely
Omega emlékkoncert Keszthelyen
Teltházas Omega emlékkoncert volt a Helikon Kastélymúzeum parkjában. A rendezvényen hazánk legkiemelkedőbb művészeinek előadásában, szimfonikus zenekar kíséretével szólaltatták meg az együttes kevésbé ismert dalait. Kóbor János nagyon szeretett volna Keszthelyen egy emlékkoncerttel tisztelegni az elhunyt tagok előtt, ám végül ő is azok közé került, akikről meg kellett emlékezni.

“Naplemente” címmel nagyszabású Omega emlékkoncertet rendeztek a Helikon Kastélymúzeum parkjában. A koncerttel a már elhunyt zenekari tagoknak állítottak emléket. Tisztelegtek Molnár György, Debreczeni Ferenc, Kóbor János, illetve az idén hatvan éves Omega életműve előtt.

Az est során több művész énekelte a legendás együttes ismert és kevésbé ismert dalait. Szabó Győző színész indította a showműsort, aki elmondta: "Ilyen csapatban énekelni… már most összeugrott a gyomrom! Nagyon-nagyon-nagyon-nagyon nagy dolog Miklósa Erikával, Dolhai Attilával, Király Lindával, Bolyki Balázzsal és mindenkivel, aki ebben részt vesz. Kicsit én “outsider”-nek érzem magam színészként. De a producer-rendező, régi jó cimborám, Krisztián, ő felvetette ezt a kérdést már úgy január magasságában, és akkor ugorjunk bele, próbáljuk ki."

A koncert házigazdája Jordán Tamás, a Nemzet Színésze címmel kitüntetett, Kossuth- és Jászai Mari-díjas színész, rendező, érdemes művész volt. A zenei hátteret a Bolyki Soul & Gospel Kórus és az Omega Szimfonik biztosította.

Király Linda énekesnő óriási megtiszteltetésnek érzi, hogy ilyen módon lehet részese az Omega-legendának: "Hiába születtünk kint a tesóimmal, azért a szülők mutatták az igazi legendákat, a magyar zenei legendákat. Örülök, hogy részt vehetek… tehát zseniális csapat állt össze. Azt különösen imádom, hogy mindenki a saját stílusvilágát képviseli, és így is összehoz minket ez a zene. Úgyhogy ez egy nagyon különleges alkalom lesz."

Lepés Gábor zeneszerző ötlete nyomán a nagy Omega-opuszok helyett olyan dalokból állt össze a műsor, amelyek kevésbé ismertek. A közönséget magával a hangzással is meglepték. Bolyki Balázs zeneszerző elmondta: "Az Omegától egyáltalán nem volt idegen a szimfonikus zenekari kíséret. Sőt, ők voltak, akik először nagy aparatúrával tudtak dolgozni. Itt mindenképp arra gondoltunk, hogy valamilyen fajta míves munkával összerakjunk ilyen crossover-be érdekes dolgokat: a szinti zenét, a gospel kórust, a vonósokat, tehát a szimfonikus hangzást."

Az Omega emlékkoncert rendezője, producere Velkei Krisztián volt.

Tüskés Balázs - Keszthelyi Televízió

| 2025. ápr. 24. csütörtök 19:15 | Keszthely
Koncertekkel, előadásokkal készül a Goldmark májusra.
| 2025. jan. 27. hétfő 19:15 | Keszthely
Esküvői terveket szövögető párok, leendő anyósok, apósok, érdeklődők jártak a Helikon Kastélymúzeumban: esküvői nyílt napot szerveztek.
| 2024. júl. 17. szerda 19:15 | Keszthely
Kiállítás és élőzenés mozi várja a látogatókat Festetics-kastélyban.
| 2024. jún. 17. hétfő 19:15 | Keszthely
Virág tematikába borultak az ország kastélyai, várai
| 2024. jan. 30. kedd 16:07 | Keszthely
Nyílt napot tartottak a Helikon Kastélymúzeum Történelmi Játszóházában.
XI. Évfolyam 8. Szám
Megjelenés: 2025. április 25.
Cím:
8360 Keszthely, Kossuth L. u. 45.
Telefon: 06 83 / 320 200
Mobil: 06 30 / 427 7341
A Keszthelyi Televízió médiaszolgáltatási tevékenységét a Médiatanács a Médiatanács Támogatási Program keretében támogatja.
 
Weboldalunkon cookie-kat (sütiket) használunk, hogy személyre szóló szolgáltatást nyújthassunk számodra.