+36-83-320-200
8360 Kossuth L. u. 45.
kezdőlap / hírek / Oklevéllel ismerték el Olaj Tamást
2022. június 9. csütörtök 17:36 - Keszthely
Oklevéllel ismerték el Olaj Tamást
Keszthely önkormányzata is elismerte Olaj Tamást. A Keszthely Város Sportjáért és Oktatásáért Egyesület sportolója három érmet szerzett májusban a Máltai Speciális Olimpián. A Zöldmező utcai iskola diákja nem csak saját magának és az oktatási intézménynek, hanem a Balaton-parti városnak is nemzetközi hírnevet szerzett.

Olaj Tamás 50 méteres hátúszásban állhatott fel a dobogó második fokára. A sportoló csapatban is elindult, itt a 4. helyet sikerült megszereznie. Tamás azt mondja, nagy élmény volt neki az olimpia, ugyanakkor fárasztó is.

„Először felültünk a repülőre, és jó volt, mert jó idő volt végig. Először volt az időmérő úszás, utána a második egy kicsit már gyors volt, akkor már volt úszás.” - mondta a speciális olimpikon.

Olaj Tamással 4 évvel ezelőtt kezdett el foglalkozni az edzője. A szakember játékosan tanítja a sportolót, aki edzésről edzésre, folyamatosan fejlődik.

„Tamás egy nagyon jó tanítvány volt, mindent elfogadott és teljesített, amit kértem tőle az edzéseken. Szép fokozatosan fejlődött fel, mert amikor megismertem, körülbelül négy évvel ezelőtt, akkor egy kicsit szertelen mozgása volt, a koordinációját kellett összerakni, de ez sikerült, neki is köszönhetően.” - tájékoztatott Farkas István úszásoktatót, Olaj Tamás edzője.

Keszthely önkormányzata oklevéllel és ajándékkal ismerte el Olaj Tamás teljesítményét. A város nagyon büszke az újabb olimpikonjára. A kiemelkedő eredmény azonban nem jöhetett volna létre a szülők és a pedagógusok közös munkája nélkül. A településnek fontos, hogy elismerje a kiemelkedő polgárait.

„Az, hogy egy keszthelyi diák, aki a Zöldmező utcai iskolába jár, ilyen kiváló eredményt ért el, hogy nemcsak, hogy kijutott a Máltán rendezendő Speciális Olimpiára, hanem ott érmeket is szerzett, mindösszesen három érmet, az egy különösen nagy dolog.” - emelte ki Vozár Péterné, Keszthely alpolgármestere.

Olaj Tamás lassan felnőttkorba lép, de az úszást nem hagyja abba. Edzője szerint ugyan vannak még részletek, amelyekben fejlődnie kell, de képes arra, hogy megállja a helyét a felnőttek mezőnyében is.

Regman Karola - Keszthelyi TV

galéria
1
2
3
4
5
6
további híreink
 
A találkozó célja volt, hogy az elmúlt időszak sikereit, jó gyakorlatait bemutassák egymásnak.
 
Keczeli Bianka és Major Veronika sportlövők voltak az est vendégei.
 
Ezúttal Balatonudvari és Vonyarcvashegy között több szakasz válhatott komfortosabbá.
 
A programba december 15-ig lehet regisztrálni.
 
A Híradó Plusz vendége: Mokos János káplán, a Ranolder iskola hitoktatója.
 
Több fontos kérdésről tárgyalt novemberi soros ülésén a keszthelyi képviselő testület.
balatoni krónika
 
Híradó
 
Szignatúra
 
online adás
 
fő téri kamera
 
Keszthelyi Szemmel
 
Objektív
 
Balatoni Mozaik
 
Más-Kép(p)
 
Mire Vágyik a Nő?
 
Önkormányzati híradó
 
Szezon Kosár
 
Hittel, lélekkel
 
Négy láb nagy szív
 
Rigmus