+36-83-320-200
8360 Kossuth L. u. 45.
kezdőlap / hírek / Nincsen Keszthely Festeticsek nélkül
2022. május 20. péntek 16:56 - Keszthely
Nincsen Keszthely Festeticsek nélkül
Több, mint egymilliárd forintos forrással a Festetics család örökségét fűzi fel és teszi bemutathatóvá egy uniós pályázat. A projekt már három esztendeje elindult, azóta több keszthelyi és környékbeli településen valósultak meg komplex turisztikai fejlesztések. A szervezők nem egy megszokott módot választottak a projekt bemutatására.

A program keretében eddig megvalósult és a jövőben tervezett fejlesztések hozzájárulnak a Balaton négyévszakos kínálatának erősítéséhez, valamint lehetővé teszik az ide érkező turisták programlehetőségeinek bővítését. A Festetics örökség bemutatását és hálózatba kapcsolását megvalósító pályázat elemeit egy, a kastélytól induló kerékpározás keretében mutatták be az érdeklődőknek.

Pintér Tamás, az egyik résztvevő így vélekedett: "Ahogy itt a megnyitón a zalaegerszegi színház művésze is Berzsenyi versét felolvasva közölte velünk, hogy már akkor, az ezernyolcszázas évek elején érezte a magyar értelmiség, hogy Festetics óriási tett ezért a környékért. Úgy gondolom, hogy ennek az ápolása a mi feladatunk is."

A projektnek köszönhetően újult meg a Festetics-kastély díszkivilágítása és hangjátéka is. Nem ebből a pályázati pénzből ugyan, de más forrásból egyedi gyártású kerékpárokat szerzett be a kastély. Fontosnak tartják ugyanis, hogy a turisztikai fejlesztések úgymond hálózatba kapcsolódjanak, könnyen meglátogathatók legyenek. Pálinkás Róbert, a kastély igazgatója hozzátette: "A mi feladatunk az, hogy gesztorként összefogjuk ezeket a fajta fejlesztéseket, és minél több embernek tudjuk bemutatni. A Helikon Kastélymúzeum egyéb fejlesztései is kapcsolódnak ehhez. A fenékpusztai projektünkből vásároltunk 44 darab egyforma, vintage stílusú és “Helikon kastely” logóval ellátott kerékpárt. Ezt a mai napon a Pelso Társasággal közösen használatba vesszük."

A kerékpáros túra során több helyszínre látogattak el a résztvevők. A Balatoni Múzeumban szabadulószoba létesült, valamint a fogadótérben történtek jelentősebb beruházások. Itt új információs pult, monitorok, feliratok beszerzésére volt lehetőség. Németh Péter igazgatótól megtudtuk: "Kevesen tudják, de a múzeum épülete az nagy részben az egykori Festetics istálló lebontásából származó kövekből épült; illetve a telek, amin áll az épület, azt is a Festetics családtól kapta. Úgyhogy van egy ilyen kötődésünk. És maga a projekt, a szabadulószoba, a kalandjáték, az pedig a Festetics kastélyban játszódik, tulajdonképpen a második világháborúban."

A Festetics örökséget felfűző programban megvalósul a Hévízi Tófürdő körüli sétány egy részének rehabilitálása is. Gyenesdiáson a Festetics Imre Állatpark új játszótéri elemekkel és tájékoztató táblákkal bővül. A balatongyöröki Szépkilátónál Lady Hamilton emlékhelyet avatnak.

Tüskés Balázs - Keszthelyi Televízió

galéria
1
2
3
4
5
további híreink
 
188 millió forintos plusz forrást kapott Hévíz a gyógyhelyfejlesztési projekthez kapcsolódóan.
 
A Bakonyerdő Zrt által rendezett döntőbe 19 erdőgazdaságból kerültek ki a legjobbak.
 
A szakmai döntnökök négy hagyományos és két mentes édességből választották ki a legjobbakat.
 
Autistákat és fogyatékkal élőket vitorláztattak a Keszthelyi Yacht Club tagjai.
 
Gere Nóra Éva költő és Ágh Márton látványtervező egy hónapot töltöttek Keszthelyen.
 
A 300 méteres szakasz a munkába járókat és a szállóvendégeket is kiszolgálja.
balatoni krónika
 
Híradó
 
Szignatúra
 
online adás
 
fő téri kamera
 
Keszthelyi Szemmel
 
Objektív
 
Balatoni Mozaik
 
Más-Kép(p)
 
Mire Vágyik a Nő?
 
Önkormányzati híradó
 
Szezon Kosár
 
Hittel, lélekkel
 
Négy láb nagy szív
 
Rigmus