Ajánlott hírek
Ajánlott címkék
Egyéb tartalmak
.
oldal
/
kezdőlap / Híreink / Közélet / Hangverseny a menekültekért
2022. ápr. 13. szerda | Keszthely
Hangverseny a menekültekért
Százhúsz ezer forint gyűlt össze a jótékonysági koncerten. Nagyhét kezdetén, virágvasárnap adott hangversenyt Keszthelyen az evangélikus templomban a Helikon Kórus. A hangversenyre híveket adományozókat vártak. Az összegyűlt pénzadományt a Keszthelyen tartózkodó ukrán menekülteknek ajánlották fel.

A Nagyhét ünnepélyes megnyitásán,  Virágvasárnap az evangélikus templomban énekeltek a Helikon Kórus tagjai. Az 1987-ben alapított keszthelyi énekkar  évente több hangversenyt ad. Az év elején, a próbák megkezdésekor, a tagok  nem gondolták, hogy lesz valaki, akiért énekelni kell és nem magukért kérik az adományokat egy jótékonysági koncerten.

"Március elején tudtunk elkezdeni próbálni a sok-sok betegség miatt. Akkor már bizony megvolt a cél,- hogy így mondjam- az adományozásnak a célja. Megtudtam, hogy Keszthelyen is vannak menekült családok. Addig nem tudtam, hogy itt is vannak. Akkor 25 ember volt Keszthelyen,azóta ez a szám bizonyára változott már, de azt gondoltuk, hogy erre a célra is akármennyi is lesz az adomány, nem lesz haszontalan ez a cél."- mondta Kendeh Gusztávné karnagy.

A kórus tagjai a repertoár összeállítása után lelkesen készültek.  Mindannyian segíteni szerettek volna.

"Mindig ez egy pozitív érzés. Általában az éneklés pozitív érzés, ez meg pluszt ad, hogy az ember tudja azt, hogy esetleg akik eljönnek, azok adakoznak is mások számára."- mondta el Dr. Licskai József.

A város evangélikus lelkésze köszönte meg a kórus felajánlását. Beszélt a jó szándékú emberek tetteiről.

"Itt a templomban megnyílik a szív és tényleg arról szólhat ez a koncert, amiről szólnia lehet ennek a koncertnek, hogy ebben az együtt létben a zene csodájában és az Isten jelenlétében nyitott szívvel tudjunk egymás felé fordulni."- nyilatkozott az evangélikus lelkész, Honthegyi Zsolt.

A templomban adománykosarat helyeztek el ahová az emberek beletették a pénzadományt.

"Ez egy olyan fantasztikus lélekemelő koncert volt, amikor is megemlékezünk Jézusnak a bevonulásáról Jeruzsálembe, és ez még egy örömünnep ma, de ugye tudjuk, hogy utána mi következik. De itt most a lelkünk felüdült a hangoktól és szerintem sok embert késztetett az adományozásra."- mondta el Seffer Józsefné adományozó.

A Helikon Kórus jótékonysági hangversenyén 120 ezer Ft gyűlt össze. A kórus a Katolikus Karitász segítségével hideg élelmet juttat el a Keszthelyen tartózkodó ukrán menekülteknek.

Hegedüs Éva - Keszthelyi Televízió

| 2024. aug. 19. hétfő 19:15 | Keszthely
Százhét esztendős a Magyarok Nagyasszonya Plébániatemplom orgonája. Élekorának meghosszabbítása érdekében szerveztek egy nyáresti koncertet.
| 2024. júl. 29. hétfő 19:15 | Keszthely
Fájó szívvel búcsúztak a hívek
| 2024. máj. 7. kedd 19:15 | Keszthely
hagyományos anyák napi hangversenyt tartottak a Fő téri templomban, egy beteg kislány javára gyűjtöttek.
| 2023. dec. 5. kedd 19:04 | Zalavár
Magyarország egyik legnagyobb beltéri betlehemével büszkélkedhet Zalavár.
| 2023. nov. 20. hétfő 16:32 | Keszthely
Szent Erzsébetről és az Árpád-házi szentekről emlékezett meg a KÉSZ helyi csoportja.
00:00
Képújság
06:00
Savaria Filmfesztivál
07:23
Savaria Filmfesztivál
07:31
Egy csipetnyi szó
08:00
08:30
Határtalan
09:00
Savaria Filmfesztivál
10:23
Savaria Filmfesztivál
10:31
Egy csipetnyi szó
11:00
11:30
Határtalan
Cím:
8360 Keszthely, Kossuth L. u. 45.
Telefon: 06 83 / 320 200
Mobil: 06 30 / 427 7341
 
Weboldalunkon cookie-kat (sütiket) használunk, hogy személyre szóló szolgáltatást nyújthassunk számodra.