A Zöldmező utcai iskolában zenés produkciót adnak elő a tanulók. Még csak gyakorolnak. Lelkesen készülnek a Keszthelyi Karneválra. Az iskola már elküldte a nevezését a jelmezes felvonulásra való regisztrációhoz. Készítik a jelmezeket. Kéményseprők lesznek. Az egyik teremben mintákat vágnak a másikban sapkát és kendőt szabnak, varrnak és vasalnak. Lassan minden készen áll az idei farsangi vígassághoz.
A karneváli program sajtótájékoztatójának helyszíne a Tourinfor Iroda volt. A Balatoni Borbarát Hölgyek hagyományos rendezvényéről, annak, megvalósításáról beszélt főszervező civil egyesület elnöke.
"/ Idén is nagy szeretettel várjuk a város és környékéről, iskolák, óvodák, családok, munkahelyi közösségek jelentkezését. Egyéni vagy csoportos. Már van olyan iskola, aki jelezte, hogy 25 fővel fog jönni. Óvodák is. Már három óvoda jelezte, hogy szintén 20-25 fős létszámmal. Bízunk benne, hogy a betegségek engedni fogják ezt."- mondta el Dévényiné Balogh Gyöngyi.
A maskarásokat az idén is zsűri értékeli. Több kategóriában osztanak ki díjakat.
"A díjak megítélésében jelentős szerepet játszik a kreativitás, az ötletesség,a belefektetett munka és talán a környezettudatosság figyelembevétele mellett történik a dobogós helyek kialakítása. Díjazzuk a csoportos 1., 2., 3. helyezetteket. Ugyanígy az első három helyezettet egyéniben is, külön díjazásban részesül valamint fődíj kijelölésére kerül sor, amelyet a Keszthely és Térsége Vállalkozó Klub ajánl fel."- adott tájékoztatást Czédula Tiborné.
Az egyesület, jelentős, két rendezvényre szóló, 7,3 millió Ft pályázati forrásból valósítja meg a karneváli programot, amelyen a résztvevőket a borbarát hölgyek megvendégelik. A vendégfogadással kapcsolatban Antal Lajosné a következőket mondta."A büfénk az a gimnázium bejáratánál lesz, ahol meleg italokkal, farsangi fánkkal, zsíros kenyérrel, pogácsával várjuk a felvonulókat .A felnőtteket, a gyerekeket. Nagyon készülünk rá."
2022-ben a Keszthelyi Karnevált február 19-én rendezik meg. A korábbi évekhez hasonlóan a kastély parkjából indul a karneváli menet 14 órakor. A csoportos és egyéni nevezésekkel a Tourinform Irodában és a Balatoni Borbarát Hölgyek Egyesületénél lehet jelentkezni.
Hegedüs Éva- Keszthelyi Televízió