Egy perces néma gyásszal tisztelegtek az ülés kezdetén az egy éve, tragikus hirtelenséggel elhunyt dr. Ifi Ferenc bizottsági elnök emléke előtt.A napirendi pontok elfogadását követően zárt ülés következett, melyen a Keszthelyi Életfa Óvoda vezetőjének nyugdíjazás iránti kérelmét tárgyalták.
A nyílt ülésen elsőként a helyi adókról szóló önkormányzati rendelet módosításáról döntöttek, majd rendelettervezetet fogadtak el az önkormányzat Szervezeti és Működési Szabályzatának módosításáról. Napirendre került a Polgármesteri Hivatalban foglalkoztatott köztisztviselők jövő évi illetményalapjáról szóló rendelet megalkotása.
A városi térfigyelő kamerarendszer fejlesztéséről is tárgyaltak. A tervezett 31 kamera működtetése, a felvételek kezelése és tárolása miatt szükséges rendeletet alkotni a városvezetésnek. Felülvizsgálták az önkormányzat Szociális Szolgáltatástervezési koncepcióját, mely a 2020-as és 2021-es évre vonatkozott. A képviselők tájékoztatót fogadtak el az önkormányzat idei III. negyedévi belső ellenőrzési tervének teljesítéséről.
A VÜZ Kft. benyújtotta a város téli útüzemeltetési tervét. Az előterjesztés szerint az anyagi források és az eszközállomány is biztosított, a gépszemle november 15-én megtörtént. Rendkívüli hó helyzet esetén a HUSZ Kft-t is bevonják a hó- és síkosságmentesítési munkálatokba. Mintegy 65 kilométernyi önkormányzati kezelésű úton és közterületen kell ellátni ezeket a feladatokat.
Intézkedési tervet fogadtak el a képviselők a 2022. évi turisztikai szezonra való felkészülésről. Az előterjesztés az elmúlt év beszámolója mellett tartalmazta Keszthely turizmusfejlesztésének szakmai tervét is, mely olyan elképzeléseket vázol fel, melyek csökkenthetik a szezonalitást az idegenforgalomban.
Interpellációt nyújtott be Molnár Tibor. A KÉVE képviselője a Sörház és a Kísérleti utcai projektek aktualitásairól és visszafizetési kötelezettségekről tett fel kérdéseket a polgármesternek. Nagy Bálint részletes tájékoztatást adott, melyben elhangzott, hogy az óvoda esetében a napokban írnak ki közbeszerzést. Cél, hogy a fejlesztés minél előbb befejeződjön. Molnár Tibor elfogadta a polgármester válaszát.
Az egyéb ügyek között üzemeltetési költségmegosztási megállapodások módosításáról, vagyonhasznosítási ügyekről határoztak. Döntés született közterület elnevezéséről: a Fodor és a Georgikon utca közt húzódó Ságvári közt Csengey Dénes sétánynak nevezik el.
A tanácskozás utolsó pontjában a kulturális és turisztikai intézményrendszer fejlesztéséről tárgyaltak. Az előterjesztés szerint a Goldmark Károly Művelődési Központ vezetői teendőinek ellátására egy érvényes pályázat érkezett, míg a Fejér György Városi Könyvtárnál nem nyújtottak be pályázatot. A testület érvénytelennek nyilvánította a pályázatokat. Az intézményeket jövő év végéig az igazgatóhelyettesek irányítják. Azt tervezik, hogy 2023-tól integráltan, egy-egy önálló szakmai egységként működnének az intézmények.
Hársfalvi Ákos - Keszthelyi TV