+36-83-320-200
8360 Kossuth L. u. 45.
kezdőlap / hírek / Terv szerint halad az M76-os út II. ütemének építése
2021. november 22. hétfő 16:37 - Balatonszentgyörgy-Fenékpuszta
Terv szerint halad az M76-os út II. ütemének építése
Hamarosan elkészül az M76-os gyorsforgalmi út második üteme. A Balatonszentgyörgy és Sármellék közötti közel három kilométeres szakasznál már a befejező munkálatokat végzi a kivitelező. Ideális esetben márciusban már átadják az utat a közlekedőknek. A beruházás miatt továbbra is várhatóak forgalomkorlátozások. A közlekedőknek azzal is számolni kell, hogy a reggeli és a késő délutáni időszakokban is alakulhatnak ki torlódások.

Napok óta táblák jelzik Balatonszentgyörgyön, hogy útfelújítási munkákra lehet számítani. Az M76-os gyorsforgalmi sztráda építése kapcsán ez egy beszállító útvonal volt, amit a szerződésben vállaltak szerint javítanak ki. Itt is egy félpályás lezárásra kell számítani, csakúgy, mint a közelmúltban a Keszthely irányába vezető korrekciós szakaszon. Itt is a gyorsforgalmi út építése miatt rongálódott meg a burkolat, amit ki kellett javítani. A 71-es  útszakaszon is lesz egy felújítás: "A keddi és szerdai napokon a 71-es számú főútnál egy körülbelül 600 méteres szakaszon a 114-115-ös km-ek között egy aszfaltjavítási munkát végez majd a kivitelező. Itt is félpályás lezárás van, és itt arra számítok, hogy ugyanúgy a csúcsidőben, tehát a munkába indulás illetve a munkából hazaérkezés időpontjában torlódások alakulhatnak ki. Úgyhogy erre majd készüljenek, számoljanak vele a szakaszon közlekedők" - mondta el Kiss Boglárka, a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. szóvivője.

Az M76-os út második ütemének befejezéséhez közelednek a munkálatok. Már korábban átadták a forgalomnak a Sármellék felé vezető 76-os úton azt a körforgalmat, ami a gyorsforgalmi út északnyugati végéhez kapcsolódik. Az autósok itt tudnak majd le- illetve felhajtani a kétsávos útszakaszra, ami a korábban átadott holládi körforgalomig vezet. Ez a csaknem három kilométeres, kétsávos út majdnem teljesen kész. A kivitelezőnek 2022. január 31-ig le kell zárnia a munkálatokat annak érdekében, hogy a műszaki átadás, majd a forgalomba helyezési eljárás elkezdődhessen.

Kiss Boglárka hozzátette: "A legjobb esetben március elején tudjuk majd átadni az utat a közlekedőknek. Ebből ki lehet következtetni, hogy nagyon a befejezéshez közelít már a projektnek az élete. Ennek megfelelően már csak ilyen jellegű munkák vannak folyamatban, mint például a javítási munkák. Az útburkolati rétegeknek az építése teljes mértékben befejeződött. Útburkolati jeleket fest fel a kivitelező, a táblázások történnek most, illetve a vadvédő kerítésnek a kiépítése van általában folyamatban."

Nem csak a főpálya építése halad a megfelelő ütemben, hanem a műtárgyak szinte mindegyikének száz százalékos készültséghez közeli az állapota. Burkolatfestések, táblázási munkák vannak folyamatban, illetve az út melletti helyreállítás zajlik.

Az M76-os gyorsforgalmi út mellett készen van már a Balatoni Bringakör itteni szakasza is, amely három méter szélességgel újult meg. Ezen az úton még dolgoznak a munkagépek. A régi korrekciós szakasz még használható, a kerékpáros forgalom egyelőre ezen halad. A tervek szerint december 3-ától egy ideiglenes forgalomba helyezési eljárás után már az új út lesz használható.

Tüskés Balázs - Keszthelyi Televízió

galéria
1
2
3
4
további híreink
 
Zala vármegye hét tanintézetének zeneiskolásai mérték össze muzikális tudásukat Keszthelyen.
 
Húsvéti családi napot rendezett a Keszthelyi Evangélikus Egyházközség, dísz sírkerteket is készítettek.
 
Augusztus 22-e és 25-e között szervezik meg az eseményt a Balaton Színházban és a Fő téren.
 
Sok érdeklődőt mozgatott meg Gyenesdiáson a húsvéti készülődés és tojásfa díszítés programja.
 
Az olvasáskutatásról és az olvasási szokásokról hallhattak előadást a vajdások.
 
Várják az induló könnyűzenei együttesek jelentkezését, akik a Balaton-parton mérethetik meg magukat.
balatoni krónika
 
Híradó
 
Szignatúra
 
online adás
 
fő téri kamera
 
Keszthelyi Szemmel
 
Objektív
 
Balatoni Mozaik
 
Más-Kép(p)
 
Mire Vágyik a Nő?
 
Önkormányzati híradó
 
Szezon Kosár
 
Hittel, lélekkel
 
Négy láb nagy szív
 
Rigmus