+36-83-320-200
8360 Kossuth L. u. 45.
kezdőlap / hírek / Séta az egészségért a vadászati világkiállítás jegyében
2021. október 19. kedd 17:30 - Keszthely
Séta az egészségért a vadászati világkiállítás jegyében
A vadászati világkiállítás apropóján szervezték meg az idei Séta az egészségért programot. A Fő tértől a Vadászati Múzeumig kijelölt egy kilométeres távot vasárnap teljesítették a résztvevők. A program célja, hogy felhívja a figyelmet a mozgás fontosságára. A mintegy két évtizede megrendezett eseményhez idén is fiatalok, idősebbek és mozgáskorlátozottak is csatlakoztak.

Festetics György ülőszobrától indult el a csapat végcéljáig, a Vadászati Múzeumig. A séta az egészségért programot évek óta megrendezik a városban. Kikötés nincs, korosztálytól, egészségi állapottól függetlenül bárki részt vehet rajta. A mozgáskorlátozottakat is várják, hiszen azt is szeretnék megmutatni, hogyha akadályoztatva is, de egy kisebb távot sokan tudnak teljesíteni. A sétálóutcán át haladt a kis csapat a Festetics-kastély parkjáig, ahol kis pihenőt beiktatva csodálták meg az őszi tájat. Nemes Klára szervező elmondta, örömmel tölti el, hogy évről évre csatlakoznak hozzájuk új érdeklődők is.

„A cél a séta, a mozgás, a mozgás szeretete, a mozgásra felhívás, a figyelem ráterelődik, hiszen nem véletlenül sétával kötjük össze a különböző rendezvényeinket. A csapat összefogásának szempontjából fontos. A sétát azt mindenki, akár eszközzel, segédeszközzel, elektromos vagy rolátoros eszközökkel el tudják végezni.”

Nemes Klára hozzátette, nagyon fontos az együttlét, az hogy közösséget is tudjanak alapítani. A közös sétálás során akár kialakulhatnak baráti kapcsolatok is, így majd a későbbiekben együtt tudnak megtenni egy-egy közös távot. A séta az egészségért program résztvevőinek a teljesítés végén ajándékkal is kedveskedtek a szervezők. Mindenki csokoládét és üdítőt kapott a teljesítésért. A sétálók jól érezték magukat.

„Minden évben itt vagyunk, egy kilométert lesétálunk, az egész család itt van, nagyon jó időtöltés és mindenkinek ajánlom.” - mondta el Rajkó Norbert.

A séta után mindannyian megtekintették a Vadászati Múzeum kiállítását. A programot várhatóan jövőre is megrendezik.

Lendvai Bianka - Keszthelyi TV

galéria
1
2
3
4
5
további híreink
 
Műjégpályával és minőségi szabadtéri programokkal várják a vendégeket az adventi hétvégéken.
 
Hetente akár 850 gyermek is iskolarendszerű úszásoktatáson vehet részt a Csik Ferenc Tanuszodában.
 
November 25. a Szovjetunióba elhurcolt politikai rabok és kényszermunkások emléknapja.
 
A Zala megyei nagy beruházásokat mutatta be a vállalkozóknak Keszthelyen Lengl Zoltán.
 
Az idén az új lakások ára jelentősen, a használtaké mérsékelten emelkedett országszerte.
 
A programsorozaton ikonikus együttesek koncertfelvételeit láthatja és hallhatja a közönség.
balatoni krónika
 
Híradó
 
Szignatúra
 
online adás
 
fő téri kamera
 
Keszthelyi Szemmel
 
Objektív
 
Körül-tekintő
 
Más-Kép(p)
 
Szakmát a kézbe
 
Eklézsia
 
Önkormányzati híradó
 
Szezon Kosár