Ajánlott hírek
Ajánlott címkék
Egyéb tartalmak
.
oldal
/
kezdőlap / Híreink / Kultúra / Bemutatták a XI. MŰSZAK alkotásait
2021. júl. 27. kedd | Cserszegtomaj
Bemutatták a XI. MŰSZAK alkotásait
Akciófestéssel és irodalmi délutánnal zárult ebben az évben is a MŰSZAK. A Művészek Szabad Alkotóközössége tagjai idén az elhunyt művésztársaikra emlékeztek, a zárókiállításon minden művészeti ágban az emlékezés témaköre jelent meg. A pandémia miatt ebben az évben rövidebb táborra magyar alkotók érkeztek, a külföldiek elküldték műveiket.

Idén sem maradhatott el az akciófestés a Művészek Szabad Alkotóközösségének rendezvényéről. Takács-Szencz Lívia, Illés Major Julianna és Tirnován Kata festőművészek kevesebb, mint félóra alatt valósították meg elképzelésüket. A XI. MŰSZAK témája az emlékezés volt, ezt szimbolizálja az akciófestés során vászonra került pillangó is.

„Hirtelen dolog volt, hogy úgy mondjam. A Livi is, a Juli is igazából meg volt az elképzelésünk, de nyilván mind a hármunknak vagy egy stílusvilága, van egy látásmódja, amit hát elég nehéz így három emberként megvalósítani egy képben. És nyilván amint látható is ez egy gesztusfestészet és egy ilyen improvizatív jellegű festés.”

A zárónapon tartották meg az irodalmi délutánt is, amelyen a MŰSZAK költőinek versei hangzottak el Horváth Péter előadásában, valamint maguk az alkotók is olvastak fel műveikből. A rendezvényen elhangzott, a testvérmúzsák találkozója csak néhány éve szerves része a MŰSZAK-nak, azonban ma már kihagyhatatlan a tábor életéből. 

Szombaton nyílt meg a MŰSZAK zárókiállítása is. Idén 30 művész csatlakozott a rendezvényhez. Festmények, szobrok és irodalmi művek láthatóak a tárlaton. A Művészek Szabad Alkotóközösségének alapítója, Takács Ferdinánd úgy fogalmazott, a tavalyi online rendezvény után idén is rendhagyó módon zajlott a rendezvény. Volt aki náluk alkotott, de a legtöbben elküldték műveiket. Ezek többségén érezhető a bezártság.

„Kétségek továbbra is fennmaradnak az alkotókban is. És ha valaki művészettel foglalkozik, akkor azt hiszem az a legérzékenyebb ember. Tehát őnála jön ki leginkább ez a bezártság meg az elhagyatottság. Ez a lényeges kérdés, mert hát ma a pandémia alatt a művészembernek sok lehetősége nincs, mint elmegy a műtermébe vagy ahol alkot és aztán ott a gondolatait próbálja összeszedve megalkotni amit kigondolt.”

A XI. MŰSZAK alkotásaiból hamarosan kiállítás nyílik Keszthelyen a Balatoni Múzeumban. Az előzetes tervek szerint jövőre is megrendezik a MŰSZAK-ot, melyen várhatóan egy zalai művészre fognak emlékezni.

Lendvai Bianka - Keszthelyi TV

| 2026. júl. 22. szerda 19:15 | Cserszegtomaj
Csaknem harminc alkotó vett részt az idei művésztelepen, amelyet a szervezők az elmúlt évek egyik legsikeresebb alkotótáborának tartanak.
| 2026. júl. 20. hétfő 19:15 | Cserszegtomaj
Nem csak a művészek, hanem a látogatók is ecsetet ragadhattak a MŰSZAK idei akciófestésén. Mindenki szabadon fejezhette ki, mit jelent számára a nyár.
| 2026. júl. 17. péntek 19:15 | Cserszegtomaj
A közösség egyhetes programja csütörtökön kezdődött.
| 2025. júl. 25. péntek 19:15 | Cserszegtomaj
A 35 éves jubileumát ünneplő MŰSZAK tábor idén a visszatekintés és az új generációk találkozásának szellemében zajlott. Szerdán zárta kapuit.
| 2024. okt. 30. szerda 19:15 | Keszthely
A cserszegtomaji nyári alkotótábor, a MŰSZAK résztvevőinek művei láthatók a Balatoni Múzeumban megnyílt időszaki kiállításon.
08:18
Savaria Filmfesztivál
08:47
Savaria Filmfesztivál
09:00
Kukkantó
09:23
Savaria Filmfesztivál
09:42
Savaria Filmfesztivál
10:00
Híradó
10:15
Kvantum
10:46
Egy csipetnyi szó
11:18
Savaria Filmfesztivál
11:47
Savaria Filmfesztivál
12:00
Képújság
Balatoni Krónika Archívum
 
Cím:
8360 Keszthely, Kossuth L. u. 45.
Telefon: 06 83 / 320 200
Mobil: 06 30 / 427 7341
A Keszthelyi Televízió médiaszolgáltatási tevékenységét a Médiatanács a Médiatanács Támogatási Program keretében támogatja.
 
Weboldalunkon cookie-kat (sütiket) használunk, hogy személyre szóló szolgáltatást nyújthassunk számodra.