+36-83-320-200
8360 Kossuth L. u. 45.
kezdőlap / hírek / Sikeres volt a könyvtár versíró pályázata
2021. május 11. kedd 13:52 - Keszthely
Sikeres volt a könyvtár versíró pályázata
Megvannak a nyertesei a Fejér György Városi Könyvtár által meghirdetett versírópályázatnak. Honlapján közölte a helyezetteket és a verseket is a bibliotéka. Szálinger Balázs zsűri az alkotásokról elmondta, sokakban él még a 19. századi költészet, de voltak olyanok, akik ezt már meghaladták. A zsűri által kiválasztott nyertesek mellett a könyvtár különdíjasai és a közönségkedvencek is ajándékban részesülnek.

Összesen 23 alkotás felelt meg a könyvtár által meghirdetett pályázatnak. A témakör a könyv és az olvasás volt. Ebben a tematikában készültek el a versek 19 alkotótól. Közülük választotta ki a négy nyertest Szálinger Balázs József Attila-díjas keszthelyi születésű költő, drámaíró. Első helyezett lett Csider Sándor, második Salamon Hella, bronzérmes lett Lángi Péter, a negyedik helyet pedig Pintér Ákos kapta.

„Úgy érzékeltem, hogy egy viszonylag korábbi irodalomtörténeti szakasz él az emberek fejében úgy általánosan, ami már akár 100 éve is viszonylag meghaladottnak mondható. De mindegyikben próbáltam valami olyat keresni, és többnyire találtam is, ami eltér ezektől a versideáktól. Volt is szép számmal. Szerintem úgy a körülbelül a fele az anyagoknak olyasmi volt, amit már ki lehet emelni. Mindegyik nagyon tiszta volt, mindegyik az olvasásra buzdított. Szerintem ezeket többnyire ki is lehetne tenni, mert hogy tulajdonképpen az összesnek az üzenete nagyon pozitív.”

A zsűri által kiválasztott nyertesek mellett a könyvtár dolgozói is kiemelték az általuk leginkább kedvelt alkotásokat – mondta el Kocsondiné Eisenkorb Györgyi igazgatóhelyettes. Mint ismertette, számukra sem volt egyszerű a döntés, hiszen sok jó vers érkezett a pályázatra. Ők Csider Sándor és Tar Anita rímbe szedett gondolatait emelték ki. Április 12-től volt lehetőség a verseket megtekinteni nyilvánosan a bibliotéka honlapján. Itt kérték az olvasókat is arra, hogy adják le voksukat a kedvencükre. A közönségszavazáson holtverseny született 18-18 szavazattal. Így mind Tolvéth Zsófia, mind Szabó-Siklódi Lia is közönségdíjas lett. A versenynek nagyon pozitív volt a fogadtatása.

„Nincs kizárva, hogy ebből lesz egy hagyomány. Esetleg más tematikában. Mert most a könyv, olvasás volt a tematika, amit elég szabadon kezeltünk, tehát volt, aki olvasmányélményére asszociált és nem magának az olvasás folyamatának vagy az értékének, gyönyörűségének a gondolatát ragadta meg. Elképzelhető, hogy más, de talán azért hasonló tematikában máskor is meg fogjuk hirdetni.”  

A zsűri a helyezettek  mellett kiemelendő alkotásnak ítélte meg Tar Anita, Bajzikné Panni, Szekeres Sándor és Szabó Dániel verseit is. A nyerteseket már értesítették, ajándékaikat ezen a héten már átvehetik a könyvtárban. A díjazott és minden nevezett alkotás megtalálható a Fejér György Városi Könyvtár honlapján.

Lendvai Bianka - Keszthelyi TV

 

galéria
1
2
3
4
további híreink
 
18 év után volt ma ismét papszentelés Keszthelyen a Magyarok Nagyasszonya Plébániatemplomban.
 
A Budapesti Fesztiválzenekar adott nagysikerű koncertet a szentélyben.
 
A Keszthely Város Tortája verseny első helyezettjeinek kreációi már most nagyon népszerűek.
 
Egy hársfát ültettek el a Helikon emlékmű mögötti területen a diákok és tanáraik.
 
A lehetőségekről és az aktualitásokról tartottak konferenciát a MATE Georgikon Campusán.
 
A győztes mellett 4 különdíjat is kiosztott a zsűri, az eredményhirdetés Balatonföldváron zajlott.
balatoni krónika
 
Híradó
 
Szignatúra
 
online adás
 
fő téri kamera
 
Keszthelyi Szemmel
 
Objektív
 
Körül-tekintő
 
Más-Kép(p)
 
Szakmát a kézbe
 
Eklézsia
 
Önkormányzati híradó
 
Szezon Kosár